Szívvel-kézzel-lélekkel
A Kiskunhalasi Református Kollégium Központi Általános Iskolájában tárlatot nyitottak pénteken délután diákok alkotásaiból. A Szívvel-kézzel-lélekkel című kiállításon alsó és felső tagozatos tanulók mutatják be munkáikat. A műveket Kollarics Gábor középiskolai tanár ajánlotta a közönség figyelmébe.
A közönséget az aulába várták. A Központi-iskola rajz és vizuális kultúra művészeti tanszaka állította ki alkotásait. A megnyitón Kollarics Gábor, a Bibó István Gimnázium tanára mondott beszédet. A pedagógus úgy fogalmazott, hogy ennek a kiállításnak az is lehetett volna a címe, hogy „Szemmel és kézzel”, hiszen itt minden kézzel készült és szem számára szemléletessé formált világegész.
- Persze ha szabadon idéztük József Attilát, akkor itt valami egészen komoly dologról is szót kell ejtenünk, hogy eleget tegyünk a költő lényeges megállapításának. Miképpen van benne az egész világ és miképpen szemléletes ez a kiállítás. Semmiképpen nem azért, mert egy kicsi hely sem maradt itt látványoktól beépítetlenül, hanem mert olyan lenyűgözően sokféle dolog van itt, ami már önmagában is a teljesség képzetét idézi fel – mondta.
Ennél is több munkát lehetett volna azonban bemutatni. A KRK Központi Általános Iskola szaktanárai a művészeti tagozaton hetente négyszer a képalkotásról, ábrázolásról és képi kifejezésről, a közlés módjairól tanítanak. Heti négy rajzórán gyarapíthatják ismereteiket, mutathatják meg kreativitásukat a gyerekek.
A kiállítás március 23-ig látogatható az oktatási intézmény aulájában. A tárlatról további részletek a Halasi Tükör március 14-i lapszámában.