Szüreti Fesztivál Kötönyben

Gazdag programválasztékkal várja Harkakötöny a vendégeket a hétvégén. Mint megtudtuk. a hagyományos, Kötönyi Napok rendezvénysorozat csúcspontja következik szombaton, amikor a Szüreti Fesztivált rendezik a településen. A parkerdőben főző- és traktorverseny lesz, de nem maradd el az évek óta nagy érdeklődést kiváltó malacfogó verseny sem. A szüreti felvonulás délután négy órakor indul a Faluháztól, este bállal zárják a napot.

Már múlt vasárnap elkezdődött a Kötönyi Napok rendezvénysorozat, amelynek nyitóprogramja volt a Krausz és Társai gyalogtúra. Szeptember 15-én volt a hivatalos megnyitó, a Szentkereszt Templombúcsú, ezen Vangel Imre plébános misézett. Kedden nyílt egy kiállítás Puszta kincsei címmel, amelyen Lukács László országgyűlési képviselő mondott köszöntőt.

A programsorozat csúcspontját erre a hétvégére időzítették a szervezők. Pénteken rendezik a hagyományos atlétikaversenyt, erre egyházi iskolák sportolóit várják. A vándorserleget Farkas Dániel, a Kiskunhalasi Ifjúsági Egyesület elnöke ajánlotta fel. Szombat reggel kezdődik a Szüreti Fesztivál, már délelőttől várják a vendégeket a parkerődben, ahol főző-, sütemény- és pálinkaverseny is lesz. Bemutatóznak a Halasi Old Boy-ok, nem marad el a traktorok erőfelmérője, valamint a hagyományos malacfogás sem.

Délután kettőkor focirangadó lesz a sportpályán, a Harkakötöny a Helvéciát látja vendégül. A szüreti felvonulás 16 órakor rajtol a faluház elől, este héttől pedig mindenkit szeretettel várnak a bálra is. Vasárnap lesz a családi horgászverseny, valamint kopjafaavatás is. (További részletek: www.harkakotony.hu)