(►) Táncra perdült a Sétáló utca
Kultúra

(►) Táncra perdült a Sétáló utca

Egy jól sikerült kampánynak köszönhetően hetek óta tudni lehetett, hogy szerda este valami rendhagyó dolog történik majd Kiskunhalas belvárosában. Az időpont és a helyszín adott volt, az emberek viszont nem tudták, mi is vár pontosan a Sétáló utcában a kilátogatókra. Negyed hét után nem sokkal aztán egy pillanat alatt táncparketté változott az aszfalt.

 
A Halasi Média és Kultúra Nonprofit Kft. szervezésében egy különleges programmal emlékezhettek meg a halasiak a Tánc Világnapjáról. A Sétáló utcán három csoport meglepetésprodukciója szórakoztatta az éppen arra járókat.
 
A jelenlévők először arra lettek figyelmesek, hogy valahonnan hangszerek hangja csendült fel. Rövidesen kiderült, hogy a Halas Táncegyüttes és zenekari kíséretük érkezett meg a városközpontba. A Cornea Zsolt vezette csapat táncbemutatóját hangos tapssal jutalmazták az emberek.
Alig ért véget a néptánc, máris közönség elé álltak a Stúdió 2000 TSE növendékei, akik pillanatok alatt tovább forrósították a hangulatot. Őket a Weyble Dance Studio tagjai követték. Összeállításukban modern dallamokra mutattak be egészen egyedi koreográfiákat. A bő húszperces flashmob után az egyre gyarapodó tömeg hangos vastapssal köszönte meg a látottakat.

Nézze meg a helyszínen készített képeinket!
 
Szöveg: Szőri Attila
Fotó: Anda Péter
Videó: Vercz András, Vezendi Gábor