Titok-karácsony
Kultúra

Titok-karácsony

Az Erdélyi Csillagok Irodalmi Egyesület – követve a hagyományokat – idén is ünnepi összeállítással készült karácsonyra. Műsoruk célja volt az értékek közvetítése és felhívni a figyelmet a szeretet és az összetartozás fontosságára.

Az Erdélyi Csillagok Irodalmi Egyesület programjának a Martonosi Pál Városi Könyvtár adott otthont. A szervezet tagjai és a diákok fontosnak tartották, hogy együtt is ünnepeljenek. A közönséget dr. Döme Ottó, az egyesület elnöke köszöntötte.

A karácsonyi műsorban a Szilády Áron Református Gimnázium diákjai szerepeltek, akik egy-egy verssel és egy-egy mesével színesítették az egyesület rendezvényét. Rajtuk kívül a Dékáni-szakgimnázium kilencedik, tizedik és tizenegyedik évfolyamos tanulói vettek részt a rendezvényen. Ők az erdélyi irodalom jeles alkotójának, Wass Albertnek egy szívhez szóló történetét adták elő, melynek címe: Az én titok-karácsonyom, valamint Karácsonyi versek című költeményét szavalták. Ezen kívül Fekete Ferenc Karácsonyi ének című fohásza hangzott el.

- Ezzel a műsorral a szeretet, az összetartozás, a nemzeti értékek jegyében az erdélyi magyarság lelki tisztaságát, erkölcsi tartását, reményét, hitét, bizakodását kívántuk tolmácsolni és megőrizni, valamint továbbadni az erdélyi irodalom kincseit. A műsorban felcsendülő irodalmi alkotások szellemében együtt készültünk a szent ünnepre, megteremtve önmagunkban az ünnep fényét és lelkünk tisztaságát és a belső békét – fogalmazott dr. Vojcsek Hajnalka tanárnő.