Többhelyszínes emlékkonferencia (galéria)
Kultúra

Többhelyszínes emlékkonferencia (galéria)

2018-ban már huszonöt éve annak, hogy lelkes halasiak megalapították a Szilády Áron Társaságot. Nem meglepő módon így az egész év az emlékezésről, az elmúlt két és fél évtized felelevenítéséről szól. Szombaton egy többhelyszínes emlékkonferenciát rendeztek városunkban.

Az eseménysor a régi református temetőben kezdődött. A jelenlévők itt megkoszorúzták Szilády Áron sírját, majd átvonultak a Thorma János Múzeumba. Ott Talpra magyar - 170 éve kezdődött a polgári, nemzeti forradalom címmel tartott rendhagyó tárlatvezetést Szakál Aurél múzeumigazgató.

Az intézményvezető érdekes történeteket mesélt a hatalmas Thorma képek keletkezéséről, a múzeumról, az épület új szárnyáról és a Bay-gyűjteményről is.

A különleges hangvételű tárlatvezetés után a jelenlévők közösen vonultak át a rendezvény következő helyszínére, a Szilády Áron Református Gimnázium dísztermébe. A hagyományoknak megfelelően itt szokták megtartani a mindig egy-egy központi téma köré felépített előadássorozatot. Ezúttal több téma is terítékre került. A szöveges bemutatók előtt Lukács László, a Szilády Áron Társaság elnöke köszöntötte a jelenlévőket.

Gyarmati Andrea történész 1848/49 eseményeiről beszélt kiskunhalasi szempontból. Elmondta prezentációjában, kik és hogyan tudtak szerepet vállalni a forradalom és szabadságharc történéseiben.

A mostani rendezvény díszvendége Kondor Katalin újságíró volt. A Budapesten élő szakember Magyarország kultúrájáról, nemzeti értekeink megvédésének fontosságáról és a véleménye szerint hazánkat súlyosan veszélyeztető migránskérdésről is szót ejtett közel 60 perces előadásában.

A helyszínen készített felvételeinket a Halas Televízió hétfő  esti Híradójában láthatják az érdeklődők.

Hozzászólás (0)