Varázslat a könyvtárban
Kultúra

Varázslat a könyvtárban

Játékos formában, a gyermekek bevonásával, interaktívan zajlott Hajdú Katalin könyvbemutatóval egybekötött kiskunhalasi előadása október 7-én. A Varázslat a Martonosi Pál Városi Könyvtárban is hatott, a közönség élvezettel hallgatta a mesés történeteket.

Hajdú Katalin gyermekkönyv-író volt a vendég a helyi tékában. Történetei erkölcsi üzeneteket közvetítenek a hallgatóságnak.

- Azt vallom, vannak alapvető értékek, amelyek nem mennek ki a divatból. Ilyen az udvariasság, a szeretet, a család, mint érték és olyan magatartásformák, amelyeket ildomos ma már a fiataloknak ismét elmondanunk, de természetesen nem ráerőltetve, hanem a játékosság és a humor eszközével élve. Sokkal nagyobb hatást érhetünk el, ha ezáltal tudjuk a gyerekeket egy kicsit jó irányba terelni és a gondolkodásukat előremozdítani. Persze vannak változó értékek is, amelyeket érdemes a gyerekekben tudatosítanunk. E kettő ötvözete az, amelyet át szeretnék adni a gyerekek számára – fogalmazott az írónő.

Hajdú Katalin Sárkányhegedű című első kötetét követte a Boldogságcseppek, a Tündértánc, a Varázslat, valamint a Rút és Hel című mesekönyv. Utóbbi kettő elevenedett meg Kiskunhalason, a városi könyvtárban. A szerző zenés és jelmezes könyvbemutatót tartott a gyermekeknek.

- Nagyon szokták élvezni – mondta. – Boszorkányjelmezbe öltözöm, hiszen egy boszorkányról szól a történet, aki a mennydörgés és villámlás segítségével elrabol egy kislányt. Annak hatására, hogy el tudja készíteni a legerősebb varázslatot, a kislány meséket mond részére, ennek fejében pedig a boszorkány megígéri, hogy szabadon enged egy-egy foglyot, ha a meséje ébren tartja őt. Egy csomó bonyodalom származik ebből, míg elkészül a varázslat. A boszorkány húgával összebarátkozik a kislány, az ő segítségével szabadul ki a fogságból és van ennek folytatása.

További részletek a Halasi Tükör hetilap október 27-i számában.

Még több cikk

Menekülés (Galéria)

Menekülés (Galéria)