Vidéken Halas volt az első
Kultúra

Vidéken Halas volt az első

A Szomszédnéni Produkciós Iroda vendégszerepelt június 15-én, Kiskunhalason, a városháza díszudvarán. A karanténhelyzet után vidéken településünkön léptek először közönség elé. Bálint Ferenccel és Tóth Szabolccsal beszélgettünk. 

- Milyen hatással volt az alkotásra az elmúlt három hónap? 

Tóth Szabolcs: - Szerintem kifejezetten jó hatással volt. Sok ötlet született, amit elmondtunk a közönségnek. Én is és Ferenc kollégám is naplót vezettünk az interneten. Jöttek visszajelzések, de nem ahhoz vagyunk szokva, hogy like és szívecske érkezik. Ezután jön az az időszak, amikor az ötleteket kipróbáljuk, teszteljük. Majd meglátjuk, hogy melyik az, amelyik tényleg poén és melyik az, amiről csak mi gondoljuk ezt. 

- Tavasszal itt, Kiskunhalason Csakazértis! címmel hirdették meg a műsorotokat. Megújult azóta az előadás? 

Bálint Ferenc: - Érintőlegesen reflektáltunk erre az egész járványhelyzetre. Nem lehet úgy elmenni emellett, hogy nem történt semmi. Természetesen a klasszikus, jól kipróbált műsorunkat hoztuk. Sok helyen nevettek már ezen, valószínűnek tartottuk, hogy itt is fognak. 

A bővebb interjút a Halasi Tükör hetilap június 24-i számában olvashatják.