Visszatértek: a Halas Concert Bandé volt a főtér (galéria)
Kultúra

Visszatértek: a Halas Concert Bandé volt a főtér (galéria)

Egészen különleges élményt nyújt az, ha egy zenekar az interneten segítségével ad koncertet úgy, hogy a tagok egymástól messze vannak. Azonban a zenészek leginkább azt szeretik, amikor egyből hallják a közönség reakcióját, tapsát, ovációját. A Halas Concert Band négy hónapos kényszerű szünetet követően megtapasztalhatta az élő zene varázsát és a publikum szeretetét a halasi főtéren.

Alig vártuk már ezt a délutánt. Mintha összebeszéltek volna a Halas Concert Band tagjai, mivel ezt választolták az újságíró azon kérdésére, hogy milyen érzés ismét élőben muzsikálni, közönség előtt. Az egész csapaton látszott a feszült várakozás, de a publikummal való találkozás, egymásra találás öröme erősebb volt. A veszélyhelyzet keresztülhúzta a HCB terveit is, több fellépésük, koncertjük elmaradt, az élő zene hiányát közös videókkal igyekeztek enyhíteni. Pénteken délután viszont övék volt az egész halasi főtér. 

A zenekar kitett magáért. A folyamatosan gyarapodó közönség hallhatta, hogy a klasszikus darabok mellett a muzsikusok egyik kedven műfaját, a filmzenéket is játszották a bőséges és változatos repertoárban. Közben Lauer Zsolt laza és az alkalomhoz tökéletesen illő összekötőszövegei tették teljessé a koncertet. A zenészek aztán a végén elhagyták a Zenepavilont és a nézők, hallgatóság előtt játszottak. Remek visszatérés volt, emlékezetes műsorral. Jöhet a folytatás... (Felvételek a jövő heti híradókban.)