Zárt az Emelet
Kultúra

Zárt az Emelet

Nagyon sok halasi is ott csápolt szombaton éjszaka a Papp László Sportarénában a '80-as évek egyik legnépszerűbb csapatának, az Első Emeletnek az utolsó koncertjén.

A zenekar 1987. szeptemberében Halason, az ÁMK-ban koncertezett, majd három évvel ezelőtt a soltvadkerti sörfesztiválon zenéltek. A szombat esti telt házas előadás felelevenítette az akkor is hallott dalokat. Óvatosan lépkedj, A film forog tovább, Állj vagy lövök!, Kis generáció és még hosszasan sorolhatnánk azokat az "emelet" slágereket, amelyeket szinte mindenki dúdolt-énekelt jó harminc évvel ezelőtt. Az "alapemberek" mellett természetesen fellépett, a kihagyhatatlan dalszövegíró, Geszti Péter is, aki új dimenziót nyitott a koncert menetében.

Duettben énekelte Kikivel a Kis generációt, majd a "rapülős" korszakából zúgott a Volga, hihetetlen hangulatot közvetítve. A főleg a 40-es, 50-es korosztályból verbuválódott közönség végig énekelte a két és fél órás koncertet, a vége pedig könnyesre sikeredett. A könnyeket felszárítandó, minden koncertlátogató egy exkluzív, erre az alkalomra készült CD-t kapott ajándékba. További vigasz a rajongóknak, hogy a búcsú ellenére, márciusban, a legendás zenekar történetét feldolgozó színdarab kerül nyilvánosságra. A többi.....titok.

Kép-szöveg: Tóth István