(►) Maximalista Margaret Island
Kultúra

(►) Maximalista Margaret Island

Hamarosan Kiskunhalasra érkezik a Margaret Island. A Hangfoglaló Magyarország Fődíját és a Fonogram – Az év felfedezettje 2016 címet elnyert együttes a Halasi Szüreti Napok alkalmából látogat el hozzánk. Koncertjük szeptember 10-én, szombaton este háromnegyed 8-kor kezdődik a főtéren. Slágerlistás dalaik: Bolyongó, Csillagtalan, Eső…

A Margaret Island együttes három tehetséges fiatal nevéhez fűződik alapítóként. Lábas Viki, Füstös Bálint és Törőcsik Kristóf nagyon szeret színpadon lenni, zenélni, énekelni és ez látszik is a koncerteken.

Bálint: - Szerintem nagyon jól összeért a csapat. Igazi családdá váltunk. A turnébuszban is nagyon jó a hangulat. Azt csináljuk, amit a legjobban szeretünk: zenélünk. Egyelőre nagyon jól bírjuk. Talán most az a legnagyobb „nehézség”, hogy nagyon gyorsan léptünk át lépcsőfokokat. Próbálunk megfelelni azoknak az elvárásoknak, amiket akár mi támasztunk saját magunk elé, hogy minden este tényleg a maximumot tudjuk nyújtani. Amíg ugyanolyan nagy lelkesedéssel megyünk fel a színpadra, mint amikor a szobánkban elkezdtünk zenélni, addig nem lehet baj.

- A Margitsziget nagyon fontos nektek. Milyen szerepet tölt be az életetekben? Milyen gyakran juttok ki a sok-sok fellépés mellett feltöltődni?

Viki: - Most egy kicsit elhanyagoltuk a kedvenc helyünket. Beszéltük, hogy jó lenne kimenni újra random módon muzsikálni. Nem felejtettük el ezt a helyet. A mai napig nagyon fontos nekünk. A Margitsziget olyan, mint a zenekar maga. Abszolút tudunk azonosulni azzal, amit Budapesten, Magyarországon képvisel.

Kristóf: - Egyre több a vele kapcsolatos emlékünk. Tavaly játszottunk ott szabadtéri rendezvényen. Voltunk utcazenélni. Forgattunk is a Margitszigeten. Ezek mind adalékok ahhoz, hogy mit jelent nekünk. Érdekes, hogy folyamatosan egyre többet.

island02

- Süt a nap, de lesz Eső, ugye?

Kristóf: - Koncert végén biztosan (nevetnek).

Az interjút teljes terjedelmében a Halasi Tükör augusztus 31-i számában olvashatják.

Kép-szöveg: Pál László