(►) A halasi Szitakötők voltak a Duna Televízió nyári műsorának vendégei
Sport

(►) A halasi Szitakötők voltak a Duna Televízió nyári műsorának vendégei

A kiskunhalasi Szitakötők Gyorstollas Szakosztály üde színfoltja a város sportéletének és azon kevés közösségek közé tartozik, amely világbajnokokkal büszkélkedhet. A Duna Televízió Nyár 22 élő műsorában vendégeskedett és tartott bemutatót Igás Andor és Rácz-Fodor Vivien. 

Egy ország megismerhette a halasi Szitakötőket. A gyorstollas közösség évek óta részt vesz a város sportéletében, az ország egyik legjelentősebb versenyét pedig nyaranta a halasi strand területén rendezik meg. A sportág fiatalnak számít, de városunkban és az országban is egyre népszerűbb. Ráadásul Modok Benőné és Rácz-Fodor Vivien révén a szakosztály világbajnokkal büszkélkedhet. A Duna Televízió Nyár 22 nevű élő magazinműsorában ismerkedhetett meg a halasi szakosztállyal, Igás Andor és Rácz-Fodor Viviennek köszönhetően. Vivien még gyorstollasozott is Fodor Imre műsorvezetővel.  Ide kattintva visszanézhető a teljes beszélgetés. 

Forrás: mediaklikk.hu