(►) Fazekas 50: találkoztak az öreg tornászok (galária)
Sport

(►) Fazekas 50: találkoztak az öreg tornászok (galária)

Nem szállt a magnéziumpor, nem voltak tenyérvédők, mégis pillanatok alatt tornászos volt a hangulat szombaton délután a Fazekas Mihály Általános Iskola aulájában. Kárász Péter igazgató kezdeményezésére, az intézmény fennállásának 50. évfordulójának keretében egy baráti találkozóra hívták azokat a tornászokat, akik az iskolában végeztek. Több, nyugodtan írhatjuk legendás generáció képviseltette magát, Lekrinszki Zoltán egymás után mondta a sztorikat, Hegyes Csaba Katarból érkezett, Huszár Ambrus pedig az alkalomra csináltatott pólóban jött el.

Engedtessék meg, hogy jelen sorok írója érintettsége okán kissé személyesebben és elfogultabban tudósítson egy eseményről. Kovács Attila (Oszi), Hegyes Csaba (Pőcő), Huszár Amdrus (Pipi), Csillag István (Zirgil), Tóth István (Dzsúdzsi).  Impozáns névsor és ez még egyáltalán nem teljes.  A halasi tornászberkekben, sőt országosan is jól csengő nevek ezek. Az idén 50 esztendős Fazekas Mihály Általános Iskola diákjai voltak ők, akik ebben a nehéz, de szép sportágban értek el egészen kiváló eredményeket. Több generáció tornászai találkoztak szombaton délután egykori iskolájukban.  - Először azt terveztük, hogy egy baráti beszélgetésre néhányan összegyűlünk, aztán közel ötvenen lettünk. Ezekre a fiúkra büszkék vagyunk és jó volt őket újra látni, hallani - fogalmazott a találkozó szervezője Kárász Péter igazgató. A vendégek már a megérkezés után sztorizásba kezdtek, ebben a kiváló edző, testnevelő, a mostanság már a gasztronómiában jeleskedő Lekrinszki Zoltán vitte a prímet.

Fülöp Róbert polgármester elismerését fejezte ki a tornászoknak, akik sokszor öregbítették a város hírnevét. Tóth Tamás néhány mondatban megfogalmazta, hogy mit is jelent számára a Fazekas-iskola. Kovács Attila felidézett néhány történetet Észak-Koreából, a régi parkettás tornateremből. Hegyes Csaba is eljött a találkozóra. Ő már néhány éve Katarban él és tanít. - Örömmel jöttem, előjöttek a régi emlékek. Volt olyan, akivel már nagyon régen találkoztam. Jó újra itt lenni - fogalmazott az egykori válogatott tornász, aki 1986-ban ifjúsági Európa-bajnok volt.

Az iskola egy minitárlattal készült, amelyet nagy kedvvel böngésztek a tornászok. Persze ennek kapcsán is előkerült millió sztori. Kárász Péter igazgató jelezte, a találkozó sikere kapcsán egészen biztos lesz folytatás. Persze készült közös kép is Piszman Erika jóvoltából, tessék böngészni és keresni az ismerős arcokat. A jeles eseményen a Halas Televízió is forgatott, a jövő héten láthatják az ott készült interjúkat. 

Videó: Vercz András,Kiskunhalas archív