23 országból, közel 800-an a belvárosi tájfutáson (galéria)
Sport

23 országból, közel 800-an a belvárosi tájfutáson (galéria)

Augusztus 20-án, az ünnepen vette kezdetét 23 ország tájfutóinak részvételével, Kunfehértó versenyközponttal a 39. Hungária Kupa 2025 Nemzetközi Tájfutóverseny. A nagyszabású esemény  harmadik versenynapja, ma pénteken Kiskunhalas belvárosában folytatódott. Délelőtt 10 és 12 óra között, közel 800 tájfutó vette birtokba a belvárost a környező utcákat, közeli tereit, parkjait. A versenyszakasz ezekben a pillanatokban zárul, az eredményhirdetésre késő délután, Kunfehértón kerül sor.

Mobil székekkel vállukon, a város szinte minden irányból sétáló, sportöltözetben lévő emberek sokaságát lehetett látni Kiskunhalason pénteken reggel 8 órától. A 39. Hungária Kupa 2025 Nemzetközi Tájfutóverseny harmadik versenynapját ugyanis városunk főterén és környékén rendezték meg.

A 39. Hungária Kupa szervező bizottságának elnöke, Mátrai Róbert

A kupa már több mint 50 éve létezik és számos délalföldi település adott otthont a nemzetközi megméretésnek, most épp Kunfehértó – tudtuk meg a Hungária Kupa szervező bizottságának elnökétől, Mátrai Róberttől. A szervező kiemelte, hogy éppen 40 éve járt az esemény Kunfehértón és a kerek évforduló miatt döntöttek úgy, hogy a jó tájfutó feltételekkel rendelkező település legyen ismét az rendezvény központja.

Rajt pillanat a Mátyás téren

Mintegy 800 tájfutó érkezett, a hazaiak mellet további 22 országból. A tájfutás egy igazán populáris, kortalan sportág és komoly hagyományai, sikerei vannak hazánkban. Magyar világbajnokot is adott a sportágnak hazánk, Monspart Sarolta személyében, aki nem sokkal 2021-ben bekövetkezett halála előtt tartott élménybeszámolót a Közösségek Házában a halasiaknak. Ide kattintva olvashat róla!

Gombkötő Zsuzsa (Veszprém) szenior tájfutó szerint sportágát az életünk végéig lehet űzni

Megtudtuk Mátrai Róberttől, hogy a futók jól érzik magukat Kunfehértón és nagy várakozással érkeztek a kiskunhalasi versenynapra. Igen széles korosztályból meríthetnek a Hungária Kupán mert a 10 évestől a 80 feletti korosztályig neveztek a versenyre. A városi tájfutásnak nagy hagyománya van és komoly kultúrája. A szervezők néhány óra alatt komplett tájfutó birodalmat építettek Kiskunhalas központjában és környező terein, utcáin.

Érkezés a célba a Bethlen Gábor téren

A rajt helyszíne a Mátyás téren került elhelyezésre és onnan futottak a különböző ellenőrző pontokhoz a tájfutók. A feladat egyszerű a bennfentesnek, a kívülállónak már kevésbé. A sportághoz nem értő annyit lát, hogy a futó ruhába öltözött sportoló a karjára erősített papírból, térképből, itinerből fel-fel pillantva kocogva keresgél, majd hirtelen tempót váltva rohan egy kihelyezett, színes bója felé, ahol villámgyors mozdulattal pecsétet nyom a lapjára.

Alkalmi nézőtér a főtéren tájfutó módra

A cél területén, Halas főterén többszáz ember (tájfutók vagy hozzátartozóik) kemping széken ülve kísérték figyelemmel az eseményeket. A főszerevező hol magyarul, hogy angolul sorolta az épp aktuális állását a versenynek, amelyben nemenként és korosztályonként értékelik majd a teljesítményeket a nap végén. 

Egyeztetés a célban

A futók egyébként nagyon figyelmesen, a közlekedési szabályokat betartva mozogtak a belvárosban. A tájfutók biztonságát a saját rendezőkön túl polgárőrök és közterületfelügyelők óvták. Az eredményhirdetésre ma délután Kunfehértón kerül sor. A verseny a szomszéd településen és terepen folytatódik szombaton és vasárnap is. Az eseményről a Halas Televízióban augusztus 25-én a 19.00 órakor kezdődő Hírnaplóban láthatnak összefoglalót olvasóink, illetve a televíziónézők.

Kép-szöveg: Kovács Iván