A lányok itthon tartották a Bibó Kupát (galéria)
Sport

A lányok itthon tartották a Bibó Kupát (galéria)

Befejeződött az 54. Bibó Kupa fiú és leány kézilabda torna. A lányoknál a házigazda Bibó István Gimnázium csapata (címképen) itthon tartotta a győzelmi trófeát, a fiúknál a határon túlra került a serleg, mert a Székelyudvar csapat magabiztosan hozta el az elsőséget. A teltházas közönség végig nagy lelkesedéssel biztatta az együtteseket. Csorba Imre, a Bibó Gimnázium igazgatója köszönetet mondott a kollégáinak, a szülőknek, a résztvevőknek és a közönségnek, félszemmel már az 55. Bibó Kupára tekint a vezető.

Mint pénteken tudósítottunk róla, megkezdődött az 54. Bibó Kupa kézilabda torna, ahol 11 csapat, 5 leány és 6 fiú együttes mérte össze tudását a körmérkőzéses rendszerű megméretésen. Vasárnap dőltek el a kupák sorsai. A lányoknál lejátszott utolsó mérkőzésen nagy volt a tét, mert a Bibó sikere esetén övék lehette a végső győzelem és az azzal járó trófea. Katkó Andrea edző csapat magabiztos győzelemmel zárt a Kiskunmajsa ellen, így Csorba Imre igazgató nekik adhatta az aranyserleget.

Hatalmas biztatás kísérte a mérkőzéseket

A fiúknál a kupa sorsa elég egyértelműen alakult. A Székelyudvarhely sportiskolaként messze esélyesként magabiztosan nyerte meg a Bibó kupát. Az ezüstéremért nagy csata folyt, amit végül a házigazdák szereztek meg. Az utolsó találkozójukon a Kecskeméti Piarista Gimnázium együttesét izgalmas végjátékban hozták két gólos előnnyel.

Akcióban a Bibó Gimnázium leány csapata

A két hazai edző elégedetten nyilatkozott. Katkó Andrea a lányok felkészítője azt mondta, hogy azt tették a lányok, amit kért mind a három nap során. Külön megköszönte a közönség motiváló szurkolását. Lajkó Róbert, a fiúk edzője szerint ez volt a legjobb opció számukra a végeredmény szempontjából, mert a Székelyudvarhely egyértelműen kimagaslott tudásával, erőnléti állapotával a fiúk mezőnyéből, az legyőzésük csodaszámba ment volna. 

Katkó Andrea edző utasításokat ad szünetben a csapatának

Csorba Imre, a Bibó István Gimnázium, igazgatója köszöntőjében minden csapatnak gratulált. Hálás köszönetet mondott kollégáinak és minden segítőnek, akik hónapokon át előkészítették a háromnapos kézilabda tornát. Bár örömét fejezte ki a hazai sikerek miatt, de sokkal fontosabbnak tartotta kihangsúlyozni azt, amit kupa megnyitóján is tett. Nevezetesen sportszerű, tisztességes küzdelemre biztatott mindenki megnyitójában és annak maximálisan leget tettek a csaptok. Az igazgató is kiemelte a közönség lelkes és sportszerű biztatását és mint mondta, már elkezdik a felkészülést az 55. Bibó Kupára. 

Csorba Imre igazgató büszkén nyújtja át lányainak a győzelmi trófeát

A kupa záró eseményén díjakat adtak át: Vágó Ferencné, a Kiskőrösi Tankerület Központ igazgatója, Pintér András címzetes igazgató, Katkó Andrea és Lajkó Róbert testnevelők, Dr. Mezei János, a technikai személyzet vezetője, Horváth Istvánné, Posgay Fehér Henrietta támogató, Zseniné Mészáros Anita, a Marica díj alapítója, Németh Magdolna, a 68-as győztes leány csapat tagja, Nagy Gábor az UKSC elnöke, és Csorba Imre, a Bibó István Gimnázium igazgatója.

Magasban a lányok győzelmi kupája

Az 54. Bibó Kupa végeredménye, lányok:

1. Bibó István Gimnázium, Kiskunhalas
2. Tomori Pál Katolikus Gimnázium, Kiskunmajsa
3. Szilády Áron Református Gimnázium, Kiskunhalas
4. Székelyudvarhely
5. Piarista Gimnázium, Kecskemét

Vágó Ferencné, a Szilády Gimnázium fiú csapatának díjátadása során Juhász Dömének gratulál

Az 54. Bibó Kupa végeredménye, fiúk:

1. Székelyudvarhely
2. Bibó István Gimnázium csapata, Kiskunhalas
3. Szilády Áron Református Gimnázium, Kiskunhalas
4. Piarista Gimnázium, Kecskemét
5. Tomori Pál Katolikus Gimnázium, Kiskunmajsa
6. II. Rákóczi Ferenc Katolikus Gimnázium és Technikum, Kiskunhalas

A fiúk győztes együttese a Székelyudvarhely csapata lett

Különdíjasok:

Legjobb kapus: 
Nagy Norbert és Sánduly Zsófia (Székelyudvarhely mindkettő)

Legtechnikásabb játékos: 
Nyilas Ferenc
, Piarista Gimnázium, Kecskemét
Farkas Lejla, Tomori Pál Katolikus Gimnázium, Kiskunmajsa

Gólkirályok:
Szabados Bence,
44 gól, Bibó István Gimnázium, Kiskunhalas
Ágoston Vivien, 24 gól, Tomori Pál Katolikus Gimnázium, Kiskunmajsa

Egy bibós akció a balszélen

Legjobb Bibós játékosok: 

Rákóczi Péter és Bánfi Boglárka

Marica néni díj: 

Posgay Kíra, Bibó István Gimnázium, Kiskunhalas

Legjobban védekező díj: 
Fetter Alexandra,
Bibó István Gimnázium, Kiskunhalas

A jövő reménysége: 
Solti Máté,
II. Rákóczi Ferenc Katolikus Gimnázium és Technikum, Kiskunhalas
Várszegi Kata, Bibó István Gimnázium, Kiskunhalas

Legsportszerűbb csapat: 
Kecskeméti Piarista
Gimnázium leány csapata

A Bibó Gimnázium fiú csapata ünnepel

Allstar csapat fiúk:

Kollár Péter, Tomori Pál Katolikus Gimnázium, Kiskunmajsa
Nyilas Ferenc, Piarista Gimnázium, Kecskemét
Szabó Lóránd, Székelyudvarhely
Baki Domonkos, II. Rákóczi Ferenc Katolikus Gimnázium és Technikum, Kiskunhalas
Juhász Döme, Szilády Áron Református Gimnázium, Kiskunhalas
Kriszt Vidor, Bibó István Gimnázium, Kiskunhalas

A fiú allstar csapat

Allstar csapat lányok:

Farkas Lejla, Tomori Pál Katolikus Gimnázium, Kiskunmajsa
Fürstner Fruzsina, Piarista Gimnázium, Kecskemét
Katona Noémi, Székelyudvarhely
Váczi Veronika, Szilády Áron Gimnázium, Kiskunhalas
Pintér Lilla, Bibó István Gimnázium, Kiskunhalas

A lányok allstar csapata

A Bibó Kupa zárónapjáról március 13-án, hétfőn láthatnak összefoglalót a Halas Televízió 19 óra 30-kor kezdődő híradójában.

Így örült a gólszerzésnek Lajkó Róbert edző

Kép-szöveg: Kovács Iván