Az érmes páros még aznap táncgálázott
Sport

Az érmes páros még aznap táncgálázott

A hétvége legnagyobb eseménye a Studio 2000 TSE hagyományos táncgálája volt. Miközben a klub többsége a gálára koncentrált, néhányan versenyeztek és eredményesen. Ezüst és bronzérem gazdagította az amúgy sikerekben dúskáló Studio eredménylistáját szombaton. Mi több, Push Kevin és Bednárik Bianka Pécsről a szombat esti táncgála második felvonására haza tudtak érni, természetesen beugrottak a népes közönség előtt táncolni egyet.

Juhász Ágnes, a Studio 2000 TSE művészeti vezetője az utóbbi hetekben elsősorban a sikeres táncgála megrendezésre fókuszált. Az eredmény nem maradt el - amelyről tegnap hírportálunk is beszámolt -, mert ismét nagyszerű tánc-show esttel lepték meg a telt házas Dékáni Sportcsarnok közönségét. A táncgála napján azonban voltak, akik versenyeztek – tudtuk meg a klubvezetőtől.  

Kiss Zsombor és Albert Emma

Siklóson rendezték meg a Szigo Kupát, június 12-én, ahol a klubközi versenyek mellett, junior tíztánc ranglista is megrendezésre került.  Három páros indult a Stúdio 2000 színeiben, akiknek eredményei ismét igazolták, hogy a befektetett munka megtérül – hangsúlyozta a művészeti vezető.

Nagy Bence és Boros Csenge (címképen) tovább folytatta sikerszériáját. Az E junior I. latinban második helyen, az eggyel idősebbek között a harmadik helyen végzett a fiatal páros.  Push Kevin /Szigo/ és Bednárik Bianka az "A" ifjúsági latin táncokban indultak, ahol a harmadik helyet szerezték meg, ráadásul még az esti táncgála programjára visszaérve a halasi közönség is láthatta a bronzérmes párost. A nap egyik fénypontjává vált, a junior tíztánc ranglista versenyen ezüstérmével, a Pécsett élő Kiss Zsombor /Stúdio2000/ és Albert Emma /Szigo/ párosunk.

Képek: Studio 2000 TSE