Díjugratás: halasi ezüstök a fedeles döntőn
Sport

Díjugratás: halasi ezüstök a fedeles döntőn

Kecskeméti Pataki Ménes fedeles lovardájában rendezték a díjugrató fedettpályás szezon utolsó döntőit a múlt hétvégén. Több kategória mellett az U25-ös lovas és az amatőr kategória döntőiben is eredményt hirdettek, ahol kiskunhalasi lovasok sikereiről számolhatunk be. Az amatőröknél Dunai-Kovács Lilla (Fess De Bognár) második lett (címképen). Ugyancsak ezüstérmet szerzett klubtársa Weinhardt Virág )London’s Chagana) az U25-ös kategóriában. 

A Kecskeméten március 22 és 24 között rendezett díjugrató versenyen az amatőröknél első körben 70-en szálltak nyeregbe a helyezésekért pénteken.  Vasárnap kora délután végül öt lovasnak kellett összevetésben újrázni, hogy kialakítsák a végső sorrendet. 

Weinhardt Virág (kép: Virág közösségi oldala)

A rövidített pályán elsőnek starthoz álló Csongrád-Csanád vármegyei, Tóth Viktória Corelloval egy gyors hibátlan pályát lovagolva ért célba, ami az aranyérmet jelentette a párosnak. Az ezüstérmes helyen a kiskunhalasi, Dunai-Kovács Lilla (Kiskunhalasi LTSE)   és a sárga, Fess De Bognár végeztek, akik az összevetésben is hibátlanok maradtak. A lovastusa nemzetközi szinten egyik legeredményesebb magyar lovasa. dr. Tuska Pál (Kiskunhalasi BM Határőr Dózsa SE ) Rádiháza Nina Riccivel az ötödik helyen zártak.

Dr. Tuska Péter (kép: Péter közösségi oldala)

A vasárnapi U25-ös döntőben 11 lovas mérte össze tudását. Az alappálya után öt lovas vetett össze az aranyéremért a kategóriában. A nemzetközi szinten az egyik legeredményesebb magyar versenyzőnk, Weinhardt Virág (Kiskunhalasi LTSE) hibátlant lovagolt London’s Chaganával méghozzá nagyon jó tempóban, de ezúttal Jármy Tibor (Némethy Bertalan Alapítvány) JB Zenittel még gyorsabban tudta a rövidített pályát teljesíteni, így a Némethy Bertalan Alapítvány lovasáé lett az első hely.

A fedeles szezon lezárult a kecskeméti versennyel. A szabadtéri szezonban hamarosan találkozhatnak a kiskunhalasi lovasbarátok idehaza kedvenc lovasaikkal. április 6-án Szabadidős versenyre, április 7-én Nemzeti versenyre kerül sor a Hirling Lovasparkban és a szervezők különleges programokkal készülnek a május 1-i lovas majálisra. A lovasparkban a közeljövőben lesz még egy  nagyszabású esemény, amely sokkal inkább a szabadidő hasznos eltöltésére szolgált, ez pedig a III. Félúton Fesztivál április 13-án. Az idei halasi lovas versenynaptárról ide kattintva találnak részleteket.