Elsőversenyes táncosok aranyai
Sport

Elsőversenyes táncosok aranyai

A versenytáncosok kitartanak, és az ünnepek előtti utolsó napokat is kihasználják, hogy gyarapítsák ez évi eredményességüket. Ezúttal a Stúdió 2000 TSE elsőversenyes párosaik bizonyították a hétvégén, hogy komoly utánpótlással rendelkezik a pro urbe díjas halasi egyesület. Két fiatal párosuk, összesen 11 aranyéremmel örvendeztette meg a táncklub művészeti vezetőjét, Juhász Ágnest.

Nagyot táncolt két fiatal párosunk a hétvégén – számolt be örömmel Juhász Ágnes szerkesztőségünknek. 2021. december 19-én rendezték meg az év utolsó szabadidős táncversenyét Csömörön, a Dancenet Kupa keretében. Két ifjú, páros képviselte a Stúdió 2000 TSE-t, akik életük első versenyén debütáltak, nem is akármilyen eredménnyel.

Sebestyén Olivér és Juhász Anna Lola az első helyen

Sebestyén Olivér és Juhász Anna Lola gyermek, Molnár Máté és Magyar Bíró Hanna (címképen) junior korosztályban indultak kezdő latin, középhaladó latin, minősítő latin versenyeken, és szamba, cha-cha, rumba, jive egytánc versenyeken.

Az érem és oklevél termés

Olivér és Lola 7 aranyérmet gyűjtött be, Máté és Hanna 4 aranyat, egy ezüstöt, és 2 bronzérmet tehet majd a karácsonyfa alá. Óriási gratuláció mindkét fiatal párosnak, szép zárása ez a 2021-es évnek – zárta rövid tájékoztatóját a művészeti vezető.

Képek: Stúdió 2000 TSE