
Hungária Kupa 2025: pénteken tájfutás a belvárosban
Augusztus 20 és 24 között rendezik meg 23 ország tájfutóinak részvételével, Kunfehértó versenyközponttal a Hungária Kupa 2025 Nemzetközi Tájfutóversenyt, amelynek egyik versenynapja, augusztus 22-én, Kiskunhalas belvárosában lesz. Most pénteken 10 és 12 óra között, mintegy 700 tájfutó versenyez majd a belváros utcáin, közeli terein, parkjaiban – tudtuk meg a Hungária Kupa szervező bizottságának elnökétől, Mátrai Róberttől. A szervezők kérik a Halas belvárosban közlekedőket, hogy pénteken a verseny időszakában legyenek óvatosak és figyeljenek a futókra, kérik továbbá a lakosság türelmét. (címkép illusztráció)
1967 óta rendezik meg ezt a nagy hagyományú többnapos nemzetközi tájfutófesztivált a régióban – nyilatkozta szerkesztőségünknek Mátrai Róbert, a Hungária Kupa 2025 Nemzetközi Tájfutóverseny szervező csapatának vezetője. Augusztus 20 és 24 között a versenyközpont Kunfehértón, az Üdülőterületen és a Tó Kempingben lesz - tájékoztatott a vezető. Nemenként egyéni és csapatversenyeket szerveztünk különböző kategóriákban. Egy versenynapot - az augusztus 22-i-t - városi környezetben, Kiskunhalas belvárosában tartunk meg – közölte Mátrai.
A különleges városi tájfutás a sportág népszerűsítését célozza, ami sajátos versenyformát jelent. A városi verseny egyéni (ez körülbelül 700 fős kör), délután pedig két fős csapatok mérik össze tudásukat. A csapat egyik tagja futja a pályát (térkép nélkül), míg párja a célból térképpel, telefonon keresztül irányítja. Az első pálya teljesítése után a csapattagok cserélnek (dugókával váltanak), és fordított szereposztásban teljesítik a második pályát. Mobile-O Plus kategória esetén a két pálya teljesítése egyszerre történik (2 dugóka szükséges). Tervezett pályahossz (futott táv): 1,5 - 2,5 km mindkét pályán, a terep városi terep kertvárosi utcákkal és parkkal – mondta Mátrai Róbert.
A halasi megméretésen, pénteken 10 és 12 óra között, mintegy 700 különböző korú tájfutó versenyzésére kerül sor. Percenként indítják a futókat a Mátyás téren felállított rajthelyszínről. A célkapu a Bethlen Gábor téren lesz felállítva. A 10 évestől a 85 éves korú tájfutókig bezárólag számítanak versenyzőkre a szervezők. Útlezárás nem lesz, viszont a belváros négy pontján polgárőrök közreműködésével forgalomlassításra kerül sor. A futók a közterületen, egyes intézmények területén (például Közössége Háza, Thorma János Múzeum) elhelyezett ellenőrző pontokat keresnek majd.
A halasi versenynap augusztus 22-én, kora délután véget ér, az eredményhirdetés már Kunfehértón lesz. A pénteki versenynapon a szervezők kérik a közlekedők és a lakosság türelmét. A tájfutók a rajt előtt eligazítást kapnak a városi környezetben történő versenyzés figyelmes és óvatos végrehajtására, de ehhez szükséges a helyi lakosság elfogadó magatartása is – tette hozzá a szerevezők vezetője. A Hungária Kupa 2025 Nemzetközi Tájfutóversenytől további információt a rendezvény hivatalos honlapjáról tudhatnak meg olvasóink, amelyt ide kattintva érnek el.