
Fazekas István Félixszel nyert 130-on (galéria)
Regionális, felkészítő díjugrató versenyt rendeztek a Hirling József Lovasparkban vasárnap. Ezzel kezdetét vette a lovas szabadtéri versenyszezon Kiskunhalason. Az ország számos pontjáról jöttek kipróbálni a lovaspark adta környezetet, hiszen sok nagy díjugrató esemény helyszíne lesz városunk. A hazaiak is jól szerepeltek. Fazekas István Félix nyergében (címképen) lett első a nap legnehezebb számában, de több helyi sikernek is örülhettek a lovas barátok.
Egyre szépül, épül Kiskunhalason a Hirling József Lovaspark. Hosszú szabadtéri szezon vár a rendezőkre, amelynek első állomásaként szervezték meg a regionális díjugrató eseményt a lovaspark munkatársai. Közel kétszáz start előtt szólt az indító gong és kilenc versenyszámban hirdettek eredményt a nap folyamán. A lovasok felkészülésnek szánták ezt a napot, hogy szokják lovaik és maguk is a környezetet, mert több rangos díjugrató esemény állomása lesz Kiskunhalas. Persze fontos az eredmény is és a helyi klubok lovasainak nincs miért szégyenkezniük. Három elsőséget is halasi lovasok szereztek meg.
A 105 cm-es nyitott számban a Határőr Dózsa SE fiatal lovasa, Pintér Dóra nyert Hemingway-jel. A 115 cm-es számban Szikora Bea (Határőr Dózsa SE) győzött, míg a nap utolsó, legnehezebb 130 centiméteres számát szintén egy dózsás, méghozzá tapasztalt lovas, Fazekas István hozta első helyen Félixszel. A nyertes elégedett volt lovával és azt mondta kifejezetten feküdt neki a versenyszám."Félix gyors ló, szereti és bírja a nagy tempót. Mivel a verseny hibaidős volt, így nagy esélye volt a sikerre és begyűjtöttük az aranyat" - mondta az eredményhirdetést követően Fazekas István. A számban egy másik halasi kiválóság Füzér Gábor lett a második Equest Cha-Cha nyergében.
A kiskunhalasi dobogós helyezést elért lovasok:
80-85 cm, felkészítő versenyszám, ideális időre:
3. Füzér Gábor (Kiskunhalasi LTSE), Crawalltina
105 cm, nyitott versenyszám, időre:
1. Pintér Dóra (Határör Dózsa SE), Hemingway
115 cm, nyitott, kétfázisos versenyszám, csak időre:
1. Szikora Bea (Határőr Dózsa SE), Nadlin F.
3. Füzér Gábor (Kiskunhalasi LTSE), Caressilla Rouge
130 cm, nyitott versenyszám, időre (A szab.):
1. Fazekas István (Határör Dózsa SE), Félix
2. Füzér Gábor (Kiskunhalasi LTSE), Equest Cha-Cha
A legközelebbi nagyszabású lovas esemény, az április 29 és május 1-je között megrendezésre kerülő CSI2*, CSIU25-A, CSIYH1* 42. Nemzetközi Díjugrató Lovasverseny lesz, amit Közép-Európa legjobb füves pályáján rendeznek meg, ami Kiskunhalason található. Katt ide a részletekhez!