Fergetes gálával ünnepelt és emlékezett a Halas Fitness Egyesület (galériákkal)
Sport

Fergetes gálával ünnepelt és emlékezett a Halas Fitness Egyesület (galériákkal)

Pörgős, fergeteges gálával zárta a 2021-es esztendőt a Halas Fitness Egyesület a Dékáni-sportcsarnokban. A több mint 30 műsorszám egyetlen pillanatra sem engedte, hogy a közönség figyelme máshova irányuljon. Nemcsak a versenyzők, hanem a kezdők is megmutathatták, hogy mit is tanultak az elmúlt hónapokban. A gálán megemlékeztek Tóth Péterről, az egyesület alapítójáról, aki idén augusztusban hunyt el. 

Valószínűleg Tóth Péter, a Halas Fitness Egyesület alapítója, a sportág magyarországi meghonosítója is mosolygott odafentről és büszke lehetett volt tanítványaira. Az idei gála nemcsak ünneplés, összegzés, önfeledtség volt, hanem emlékezés is az edzőre, testnevelőre, barátra, példaképre. A Dékáni-sportcsarnoka megtelt érdeklődő szülőkkel, a járványügyi szabályok miatt védettségi igazolvánnyal volt látogatható a rendezvény. A lányok hetek óta készültek az estére és ez meg is látszott a produkciókon. Már a kezdés után vastaps volt a nézőtéren, dinamika, mosoly és fergeteges koreográfia jellemezte a nyitóprodukciót. 

A vendégeken Tóth István üdvözölte, ő vette át öccsétől az elnöki teendők ellátását. A köszöntő idén rendhagyó volt, ugyanis az egyesület egykori versenyzője, Jáger Tekla mondta el gondolatait. Ezután egyetlen pillanatra sem állt vagy pihent meg a show. Egymást váltották az egyéni versenyzők és a lányok bizony direkt erra az estére alkotott koreográfiákkal is meglepték a publikumot. Nem maradhattak ki a kezdők sem. Tóth István szellemes, ugyanakkor rendkívül személyes felkonferálosokkal színesítette a produkciókat. Elutaztuk a fáraók földjére, Mexikóba, Afrikába megelevenedett néhány percre Spanyolországig. A gála végén elismeréseket adtak át a legjobb versenyzőknek és megköszönték a segítőknek a munkáját. Átadátk az őszi Európa-kupa díjait is. A lányok hat érmet szereztek a nemzetközi viadalon. A végén peddig konfettis örömtánc  volt. Köszönjük az élményt!