Gergő, irány az országos döntő!
Sport

Gergő, irány az országos döntő!

A hétvégén ül kajakba az országos döntőben Soczó Gergő. A kiskunhalasi fiatal, aki nem mellesleg kiváló labdarúgó és atléta is, a legjobbak között bizonyíthat. A tehetségét jól mutatja, hogy az MVM Szeged Vízisport Egyesületnél készülhet a nagy megméretésre.

Soczó Gergő nem először szerepel már hírportálunkon.  Néhány héttel ezelőtt írtunk arról, hogy a nagyon tehetséges, több rangos kajakversenyen is indult. Gyakran látni a Sóstón, ahol külön edzéseket végez. A közelmúltban vett részt a vidékbajnokságon, ahol elsődleges a cél a továbbjutás volt az országos döntőbe. Gergő sikeresen teljesítette ezt, a harmadik helyen végzett, így ott lehet Szegeden, a fináléban. A versenyt követően megkezdődött számára a felkészülés a nagy megméretésre. 

Geri Gyomaendrődön vett részt egy hetes edzőtáborban, majd újabb verseny következett. Békésszentandráson. Ott Gergő egy jó rajt után a 3. helyen ért célba. Közben nem mindennapi lehetőséget kapott a fiatal sportoló. A sportág egyik bázisának számító MVM Szeged Vízisport Egyesületnél készülhet az országos döntőre. Kiskunhalasról heti 3-4 alkalommal jár át a Tiszára tréningezni.  A finálé augusztus 3-án lesz, éppen Szegeden. Hajrá, Soczó Gergő!