Halasi úszók egyéni rekordjai az országos utánpótlás bajnokságon
Sport

Halasi úszók egyéni rekordjai az országos utánpótlás bajnokságon

A Kiskunhalasi Úszó és Gyógyúszó Egyesület kilenc versenyzője szerepelt a Szegeden megrendezett Rövidpályás Utánpótlás Országo Bajnokságon. Novotny Attila és Csontos Krstóf tanítványai 27 egyéni rekordot jegyezhettek, közülük Kiss Panna volt a legeredményesebb, aki két számban is a döntőbe került.

Második alkalommal rendezték meg a Rövidpályás Utánpótlás Országos Bajnokságot, amelyen 68 egyesület 505 versenyzője szerepelt. Természetesen ott volt a szegedi uszodában a Kiskunhalasi Úszó és Gyógyúszó Egyesület tehetségei is. Ezúttal  az egyesületet Antal Mirjam, Bereczi Áron, Fülöp Máté, Kiss Panna, László Dávid, Miskei Sára, Orbán Noa, Patocskai Csenge és Schmél Edna képviselte. Nagyon erős volt a mezőny, ugyanis három korcsoport kvalifikációs idővel rendelkező legjobbjai mérték össze tudásukat a négynapos programon. 

Novotny Attila és Csontos Kristóf tanítványai közül Kiss Panna két alkalommal került döntőbe, ahol egyéni csúcsait megdöntve adott bele mindent. Panna 200 méteres hátúszásban ötödik, 400 méteres vegyes úszásban nyolcadik helyen zárt. A KUGYE versenyzői 31 rajtjukból 27 alkalommal tudták megjavítani egyéni legjobbjaikat, amely időeredményekkel tovább meneteltek előre az országos ranglistán. A felkészülést Kiskunhalas Város Önkormányzata, Merkbau Zrt., Zsana Önkormányzata, Rit-Poly Kft., Premium Product Kft., KB Autoteam Kft., Jenei Trade Kft., Build Material Kft., Ganzair Kft., valamint a Ladó-Rec Kft. támogatta. Úszóink 31 rajtja 27 egyéni rekordot, illetve 2 pontszerző helyezést hozott.