Kern Marci gólpasszt adott a magyar válogatottban
Sport

Kern Marci gólpasszt adott a magyar válogatottban

Ismét válogatott meghívót kapott Kern Martin, a Puskás Akadémia kiskunhalasi születésű labdarúgója. Az U16-os nemzeti csapat Oroszország ellen játszott két felkészülési mérkőzést, Marci volt a csapatkapitány mindkét aalkalommal. Ráadásul a halasi fiatalember az első találkozón gólpasszt adott csapattársának.

Újabb két mérkőzést játszott az U16-os magyar labdarúgó válogatott. Nekünk, halasiaknak azért voltak leginkább fontosak ezek a találkozók, mert szoríthattunk egy fiatalemberért, aki városunkban ismerkedett meg a foci alapjaival és utána a Szilády RFC játékosa lett. Onnan került a Puskás Akadémiára négy esztendővel ezelőtt. Már több alkalommal meghívást kapott a korosztályos válogatottba, Belvon Attila szövetségi edző számított rá az Oroszország elleni két felkészülési mérkőzésen is.

A meccseket Telkiben rendezték, az első alkalommal az oroszok 3-1-re nyertek.  A beszámoló szerint a 32. percben Kern Martin remek mélységi átadása után Somfalvi Bence kiegyenlített. Ezután viszont a vendégek a maguk javára fordították a mérkőzést. A második összecsapáson nem esett gól, viszont nagyon elégedett volt a látottakkal a szövetségi edző. Külön öröm, hogy mindkét találkozón Kern Martin volt a csapatkapitány.

Fotó: adatbank.mlsz.hu