Nincs pihenő a versenytáncosoknál
Sport

Nincs pihenő a versenytáncosoknál

November 20-án rendezték a Botafogó Kupát Üllőn, melynek keretében a Senior I latin Magyar Bajnokságot, és a C kategória Országos Bajnokságára került sor, illetve számos klubközi versenynek adott otthont az üllői sportközpont – közölte hírportálunkkal Juhász Ágnes, a Stúdió 200 TSE művészeti vezetője. (címképen az első helyezett páros Máté Milán és Kovács Karina)

Szombat reggel klubközi versenyeken indult Mihók Milán és Csordás Róza, akik első D osztályos standard versenyen, ahol a hetedik helyen végeztek, míg latin táncokban, saját korosztályukban a hetedik, a junior II-esek között a hatodik helyen fejezték be a versenyt.

Mihók Milán és Csordás Róza a hatodik helyen

Kun Marcell és Szakács Kitti az E ifi és a felnőtt standard kategóriában ért el döntős helyezéséket. Ifjúságiban a negyedik, a felnőtteknél a harmadik helyet szerezték meg. Máté Milán és Kovács Karina a klubközi D standard mezőnyben, ifjúsági és felnőtt korosztályban is bezsebelte az aranyérmet. E mellett indultak friss C osztályos párosként a C kategóriás OB-n, ifjúsági korosztályban, ahol a nagy létszámú mezőnyben a középdöntőbe jutottak és a 9. helyet érték el.

Solti Dénes és Váradiné Vastag Györgyi a harmadik helyen

A nap egyik legszebben csillogó bronzérem tulajdonosai Solti Dénes és Váradiné Vastag Györgyi lettek, akik a Senior I latin kategória harmadik helyét szerezték meg, majd a Senior I latin Magyar Bajnokságot az előkelő ötödik helyen zártak.

Miha Zarjev (Spirit) és Karcagi Laura

Portugáliába utazott Miha Zerjav és Karcagi Laura, akik World Openen versenyeztek, a népes mezőny 10. helyén végeztek.

Csehország felé két párosunk útja vezetett, Szabó Ádám és Csofcsics Csenge, Erdélyi Szilárd és Balogh Diána /Goldance/ egy csodálatos versenyen vettek részt, melyet egy olyan világszövetség rendezett, ahová párosaink ritkán mennek megmérettetni magukat. A WDC a hagyományos, művészi értékeket jobban preferáló szövetség, ahol a versenyek hangulata és a zenei anyag is a hagyományokat, a pompát, a báli hatást idézik. Ádám és Csenge az amatőrök között a 10. helyen, míg Szilárd és Diána a profik között, éppen lecsúszva a döntőről a 7. helyen végeztek.

Szabó Ádám, Csofcsics Csenge, Balogh Diána és Erdélyi Szilárd a verseny helyszínén

Képek: Stúdió 2000 TSE