(►) Az ország 10. legjobb csapata a Kertvárosi-iskoláé (galéria)
Sport

(►) Az ország 10. legjobb csapata a Kertvárosi-iskoláé (galéria)

Budapesten, az Újlak Utcai Általános Iskola volt a házigazda a diákolimpia játékos sportverseny pótselejtezőjének, amelynek tétje az országos döntőbe jutás volt. Gyulai, miskolci, székesfehérvári, szombathelyi csapatok mellett a Kertvárosi Általános Iskola is ott volt a rangos megméretésen. A szakemberek szerint az utóbbi évek legerősebb mezőnye gyűlt össze, ez meg is látszott a vetélkedésen. A halasiak szépen helytálltak.
Újabb győztes edzőmeccs (galéria)
Sport

Újabb győztes edzőmeccs (galéria)

A győzelem megvolt, de a látottakkal nem lehetett maradéktalanul elégedett Márton Zsolt edző, miután a Faddikorr-Kiskunhalasi FC 2-1 arányban felülmúlta a Géderlak csapatát. A felkészülés már a negyedik hetébe lépett, az újabb edzőmeccs is bizonyította, van még csiszolnivaló a játékon.
Központisok osztrák sítábora
Sport

Központisok osztrák sítábora

Még javában tart a síszezon, amelyet a KRK Központi Általános Iskola egy negyvenfős csoportja használt ki a közelmúltban. Az oktatási intézmény szervezésében, Gillich Szilárd testnevelő tanár vezetésével a diákok Ausztriában, a 2000 méteres tengerszint feletti magasságot elérő Koralpe hegység lejtőin próbálták ki sítudásukat február elején – tájékoztatott az intézmény igazgatója, Nagyné Lehoczki Zsuzsanna.
Adél halasi színekben nyert három aranyat
Sport

Adél halasi színekben nyert három aranyat

Ismét kiskunhalasi színekben versenyzett az ifjúsági Európa-bajnok Juhász Adél. A montenegrói Mimoza Cup elnevezési nemzetközi megméretésen három arany- és egy bronzéremmel, valamint egy különdíjjal gazdagodott a sportoló kollekciója.
Sziládys bronzérem a Joma Kupán (galéria)
Sport

Sziládys bronzérem a Joma Kupán (galéria)

Véget ért az utánpótlás labdarúgótornák hét hetes sorozata. Az utolsó állomás a Joma-Szilády Kupa volt a Buborékban, amelyen kilenc csapat lépett pályára. A házigazda két válogatottal is nevezett, a Szilády kék a harmadik, míg a Szilády sárga a hetedik helyen végzett, a kupát Grosics Akadémia nyerte.
Döme Gábor világbajnok lett a magyar horgászválogatottal
Sport

Döme Gábor világbajnok lett a magyar horgászválogatottal

Szenzációs sikert ért el a magyar feeder horgászválogatott a Dél-Afrikában zajló világbajnokságon. A Döme Gábort is a soraiban tudó nemzeti csapat aranyérmes lett. A magyarok az első nap után a második helyen álltak, de a mindent eldöntő pillanatokban jobbak voltak, mint a nagy rivális hollandok.
Asztalitenisszel emlékeztek ifj. Várhegyi Józsefre (galéria)
Sport

Asztalitenisszel emlékeztek ifj. Várhegyi Józsefre (galéria)

Több mint harmincan neveztek az idei, sorrendben 42. Ifj. Várhegyi József Asztalitenisz Emlékversenyre. A Szent József Katolikus Általános Iskola tornatermében a házigazda mellett a Bibó István Gimnázium, valamint a tázlári és a kiskunmajsai általános iskola tanulói is kipróbálták tudásukat. Idén először családi párosversenyt is rendeztek.
Minden idők legjobb kupája volt (galéria)
Sport

Minden idők legjobb kupája volt (galéria)

A Bonyhád-Börzsöny csapata nyerte a XXI. Öregfiúk Kupát, amelynek helyszíne a Dékáni-sportcsarnok volt. A szervező Szalai Péter hívó szavára tíz válogatott nevezett a tornára, azonban az utolsó pillanatokban kilencre fogyott a mezőny. Aki ott volt, tanúsíthatja, minden idők legjobb Öregfiúk Kupáját nézhették végig.
Halasiak elismerése a Magyar Lovassport Szövetségtől
Sport

Halasiak elismerése a Magyar Lovassport Szövetségtől

Pénteken este Budapesten, a Nemzeti Lovardában tartotta Díjátadó Gáláját a Magyar Lovassport Szövetség. Gróf Széchenyi István Emlékérmet vehetett át Szegedi Gábor, a Pusztatízes kitalálója, Guinness-rekorder;  Kovács Iván, a Halasmédia főszerkesztője pedig a Magyar Lovassportért Emlékérmet kapta meg.