Elkezdődött a XII. Szilády Kupa (galéria)
Sport

Elkezdődött a XII. Szilády Kupa (galéria)

Újkori történetének második, a korábbi évek labdarúgótornáit beleszámítva a tizenkettedik állomásához érkezett a Szilády Kupa. Az általános-, valamint a középiskolák, valamint a női csapatok részére kiírt sportesemény péntektől vasárnapig tart a Dékáni-sportcsarnokban. Az ünnepélyes megnyitóra és a nyitómérkőzésre megteltek diákokkal, focibarátokkal a lelátók. A nap meccsét a Dékáni és a Szilády játszotta.
Sikeres év, Csáki Öcsi díj
Sport

Sikeres év, Csáki Öcsi díj

Évértékelőt tartott a Stúdió 2000 TSE. Sikeres esztendőt zártak és nagyok az idei elvárások - tudtuk meg juhász Ágnestől a klub művészeti vezetőjétől. Az egyesület 2018 évben is megfeszített tempóban dolgozott, az egyre nehezedő körülmények között is. Ez évben 51 fő igazolt versenyző és 34 fő utánpótlás gyermek készült a különböző fellépésekre, hazai és nemzetközi versenyekre és hozott sok sikert az egyesületnek. A vezetői értékelést az alábbiakban olvashatják.
Mozgalmas évindító a halasi ökölvívóknál (galéria)
Sport

Mozgalmas évindító a halasi ökölvívóknál (galéria)

Az elmúlt időszakban csatlakozók is ott voltak a Halasi Box Club első idei edzését. A Szent Imre utcai teremben a nyitótréningen részt vettek az egyesülettel baráti kapcsolatot ápoló kiskőrösi ökölvívók is. Varsányi Vera elnök köszöntőjében elhangzott, hogy idén is nyitva áll a lehetőség azok előtt, akik ki szeretnék próbálni ezt a kemény sportot.
A Studio 2000 TSE kapja a Csáki Öcsi-díjat
Sport

A Studio 2000 TSE kapja a Csáki Öcsi-díjat

Kiderült, hogy ki kapja idén a Csáki Öcsi-díjat. A kiváló versenyeredményei és a városban betöltött szerepe okán idén a Studio 2000 TáncSport Egyesület veheti át az elismerést a március másodikai Sportbálon.
CX versenyeken álltak helyt
Sport

CX versenyeken álltak helyt

Az országúti kerékpározás egyik őszi-téli változata a cyclocross sport (CX), amely kiválóan alkalmas a formatartásra téli időszakban. A kiskunhalasi országútis amatőr bringások, a Pedal & Caffé-s csapattagok közül ketten is versenyeztek a Cyclocross Magyar Kupa sorozatban és jól szerepeltek az összetett értékelésben.
A nap győzelmét a Rose aratta (galéria)
Sport

A nap győzelmét a Rose aratta (galéria)

Telt ház előtt zajlottak a Connextion Városi Kispályás Teremlabdarúgó-bajnokság második fordulójának délutáni mérkőzései. Nem véletlen, ugyanis érdekfeszítő párosítások voltak. Az A-ligások közül a Totya Boltja egyetlen góllal, a Retro helyenként iskolajátékkal, a Cel FC magabiztosan győzött. A hétvége zárómérkőzésén a TuTu és a Rose összecsapásán a nagy küzdelem dominált, úgy volt, hogy pontosztozkodás lesz, de hátra volt még az utolsó 15 másodperc.
Elkezdődött a kispályás rájátszás (galéria)
Sport

Elkezdődött a kispályás rájátszás (galéria)

Elkezdődött a Connextion Városi Teremlabdarúgó-bajnokság rájátszása. Tizenegy találkozót rendeztek szombaton a Horváth István Sportcsarnokban. A nap egy rangadóval indult, ahol a Retro nagy csatában legyőzte a Cel FC-t, az esélyesek közül a TuTu is győzött, a forduló pedig egy Rose - Totya Boltja presztizsmeccsel zárult, amelyen a Rose szerezte meg a három pontot.
Gálával indította az évet a Halas Fitness Egyesület (galéria)
Sport

Gálával indította az évet a Halas Fitness Egyesület (galéria)

Mosolyok és könnyek is jellemezték a Halas Fitness Egyesület évindító gáláját, amelyet ezúttal is a moziban rendeztek. Közel 100 fellépő állt színpadra teltházas nézőtér előtt. Az esemény egyben elköszönés is volt, ugyanis a klub egykori versenyzője és jelenlegi edzője, Angeli Ágota 18 év után elbúcsúzott szeretett közösségétől, ahogy ő fogalmazott második családjától.
A Szilády RFC nyerte a BD Trader Kupát (galéria)
Sport

A Szilády RFC nyerte a BD Trader Kupát (galéria)

A Buborék technikai problémája miatt rendhagyó módon a Kertvárosi Általános Iskolába kezdődött el a Szilády RFC sorozata, amely hét héten át tart. Egymást követő hétvégéken rendeznek labdarúgótornákat, az első állomás a BD Trader Kupa volt, amelyet a 2011-es korosztály számára írtak ki. Nyolc csapat meccselt egymással, a győzelmet magabiztos játékkal a házigazda RFC szerezte meg.