Nem folytatja a bajnok
Sport

Nem folytatja a bajnok

Kedden este hivatalossá vált. Nem indul a 2018/19-es szezonban a tizenháromszoros megyei bajnok női kézilabda csapat KB Autoteam SE. A döntés hátterében nem anyagi, sokkal inkább személyi okok állnak. A csapatnak nem sikerült edzőt találnia, de a bajnokság mérkőzéseinek biztonságos végig viteléhez sem elegendő a jelenlegi játékoskeret. Az egyesület tovább működik, de immár a kézilabda szakág nélkül.
Harmadszor három ország túra
Sport

Harmadszor három ország túra

Harmadszor szervezte meg a Halasi Bringabarát Klub három országot érintő egy napos kerékpártúráját szombaton. Ez azt jelentette, hogy egy napon belül három országban hajtották a bringát a barátok. A Magyarországon, Szerbiában és Horvátországban történő kerékpáros kaland nagy népszerűségnek örvend a klub tagjai között.
Halasiak voltak a Dokk Urai
Sport

Halasiak voltak a Dokk Urai

A Dokk Urai egy jó hangulatú, jól megszervezett verseny volt a Valyo Kikötőben, ahol látványos mérkőzéseket láthattak a kilátogató sportbarátok. Az ökölvívómeccseket a helyszínen tekintette meg Erdei Zsolt, a Magyar Ökölvívó Szakszövetség elnöke és Gedó György olimpiai bajnok is. A Halasi Box Club versenyzői két érmet hoztak haza. 
Gyorstollas, mégpedig a javából (galériák)
Sport

Gyorstollas, mégpedig a javából (galériák)

Az időjárás némi engedményt tett, így legalább a homok nem volt forró szombaton délelőtt a IV. Beachminton Halasthermál Open Kiskunhalas 2018 elnevezésű nemzetközi gyorstollas versenyen. A KB Autoteam SE Szitakötők Gyorstollas Szakosztálya, Igás Andorral az élen ismét remek házigazdának bizonyult. Közel hatvanan álltak rajthoz a rangos megméretésen, köztük világ- és Európa-bajnokok is.
A paksiak vendégeskedtek a Szilády RFC-nél (galériával)
Sport

A paksiak vendégeskedtek a Szilády RFC-nél (galériával)

Két korosztály, az U11 és az U13 lépett pályára szerdán délelőtt a Bundzsák Desző Sportközpontban, a Szilády RFC a paksiakat fogadta felkészülési mérkőzés keretein belül. A gyerekek és edzőik előtt le a kalappal, a kánikula ellenére nagyon jól bírták a 3x25, illetve a 6x10 percet. 
Halász Bence bronzérmes az Európa-bajnokságon
Sport

Halász Bence bronzérmes az Európa-bajnokságon

A második legjobb eredménnyel került a kalapácsvetés döntőjébe Halász Bence a berlini Európa-bajnokságon. A jánoshalmi atléta kedden este a fináléban szenzációs dobással 77,36 méterre repítette a szert, ezzel megszerezte első felnőtt EB érmét, mégpedig egy bronzot.
Ezüstérmes halasi tűzoltók
Sport

Ezüstérmes halasi tűzoltók

Megismételték tavalyi helyezésüket a halasi tűzoltók, akik a Tűzkakas Országos Strandfoci Bajnoságon ezüstérmet szereztek. A csapat a döntőben maradt alul a pécsiekkel szemben. A legjobb mezőnyjátékos ezúttal is Kovács Máté volt.
Halász Bence az Európa-bajnokság döntőjében
Sport

Halász Bence az Európa-bajnokság döntőjében

Elsőként, első dobásra megdobta a szükséges szintet Halász Bence, így ott lehet az Európa-bajnokság holnapi döntőjében. A fiatal atléta, aki Kiskunhalason ismerkedett meg a dobószámok alapjaival azt mondta, a fináléra még több energiája lesz.
Egy tucat gól a tázlári kapuban
Sport

Egy tucat gól a tázlári kapuban

Több mint 30 fős kerettel vág neki az idei bajnokságnak a Szilády RFC a megyei III. osztályú bajnokságban. A felkészülés már megkezdődött, vasárnap késő délután pedig tesztmeccset játszott a csapat a tázláriakkal. Voltak a játéknak döcögős periódusai is, de a hazaiak egy tucat alkalommal vették be a vendégek kapuját.