(►) Marica emléke örökké él (galéria)
Sport

(►) Marica emléke örökké él (galéria)

Emléktáblát avattunk Paczolay Gyuláné, Marica tiszteletére ott, ahol olyan sokat megfordult, amelyik nagyon fontos volt számára. A Horváth István Sportcsarnok egy szimbolikus hely, mert a névadó, a Pikó rengeteget tett a kiskunhalasi kézlabdáért. Mostantól a két egykori kolléga, szakember. nagybetűs pedagógus emléktáblája egymás mellett van. Az avatóra nagyon sokan jöttek el.
(►) Szilády Kupa: 32 gól a nyitónapon (galéria)
Sport

(►) Szilády Kupa: 32 gól a nyitónapon (galéria)

A Halásztelek az utolsó pillanatban lemondta a részvételt, így kilenc csapatos az idei, sorrendben XVII. Szilády Kupa Középiskolás Teremlabdarúgó Torna. Idén, új lebonyolítási formát választottak a szervezők, minden csapat négy mérkőzést játszik az alapszakasz során, az első kettő automatikusan továbbjut, ám a másik két kiadó helyért még komoly küzdelem vár az érintettekre. Jól indult a sorozat, nyolc mérkőzésen 32 gól esett.
Lovastusa: Tuska Pál az év edzője
Sport

Lovastusa: Tuska Pál az év edzője

A Lovastusa Szakbizottság január 16-án, Budapesten a Ludovika Széchenyi Díszteremben tartotta meg a 2024. évi teljesítményeket értékelő ünnepélyes díjátadó gáláját, majd azt követően az I. Lovastusa Fórumát. A díjátadón Tuska Pál, a Kiskunhalasi BM Határőr Dózsa SE elnöke, sokszoros magyar bajnok military lovas, olimpikon az év edzője címet nyerte el az elmúlt évi teljesítménye alapján. (Tuska Pál a címképen jobbról a második)
Ki nyeri idén a Szilády Kupát?
Sport

Ki nyeri idén a Szilády Kupát?

Tizenhetedik alkalommal rendezik meg a Szilády Kupa Középiskolás Teremlabdarúgó Tornát, amelyre idén tíz csapat nevezett, Egy évvel ezelőtt a II. Rákóczi Ferenc Katolikus Gimnázium és Technikum nyerte a sorozatot. A péntektől vasárnapig tartó kupa várhatóan izgalmas mérkőzéseket hoz majd.
Az utolsó forduló eredményétől függetlenül a Rose a bajnok (galéria)
Sport

Az utolsó forduló eredményétől függetlenül a Rose a bajnok (galéria)

Megvédte elsőségét a Rose a Pizza Lombardi Városi Teremlabdarúgó Bajnokságban, miután behozhatatlan előnyre tett szert. Az utolsó forduló eredményétől függetlenül sikerült az újrázás. A dobogó két további fokáért versenyben van még a Cel FC, a TuTu, valamint a Retro is.
A Top-Ár Kupával indult az idei Buborék-szezon (galéria)
Sport

A Top-Ár Kupával indult az idei Buborék-szezon (galéria)

Elkezdődött az idei Buborék-szezon. Az V. Top-Ár Kupa nyitotta a sorozatot, amely összesen hét szombatot ölel át. Az első alkalommal a 2017-es korosztály nyolc csapata lépett pályára. A fiatalok lelkesen, ügyesen, gólra törően fociztak, a szülők, edzők pedig rekedtségig szurkoltak övéiknek. A kupát a KTE Akadémia lila nyerte, a Szilády RFC játékosai helytálltak az erős mezőnyben, és az ötödik helyet szerezték meg.
Halasi birkózóérmek a Tar Mihály Emlékversenyről
Sport

Halasi birkózóérmek a Tar Mihály Emlékversenyről

Kiválóan kezdte a 2025-ös versenyszezont a Kiskunhalasi Birkózó Klub. Három versenyzővel vettek részt az Érd Kupa Tar Mihály Nemzetközi Emlékversenyen. Mint megtudtuk, a halasi fiatalok két arany- és egy bronzéremmel utazhattak haza a rangos megméretésről.
35 gólt rúgva lett kupagyőztes a Szilády RFC
Sport

35 gólt rúgva lett kupagyőztes a Szilády RFC

Kecskeméten szerepelt, és érett játékkal hozta a XXVII. Hírös-ÉP Téli Kupát a Szilády RFC U7-es korosztálya. Vincze Attila tanítványai magabiztosan nyerték a csoportjukat, a döntőben pedig az SC Hírös -ÉP ellen arattak magabiztos győzelmet.
Január 17-én, pénteken avatják fel Paczolay Gyuláné, Marica emléktábláját
Sport

Január 17-én, pénteken avatják fel Paczolay Gyuláné, Marica emléktábláját

Mint arról korábban beszámoltunk,  a Kiskunhalasi UKSC  kezdeményezése alapján, a Bács-Kiskun Vármegyei Kézilabda Szövetség támogatásával emléktáblát állítanak Paczolay Gyuláné, Marica tiszteletére. Az ünnepélyes avatóra január 17-én, 17 órakor kerül sor  - tudta meg hírportálunk.