Gerda: öt arany- és egy ezüstérem, gratulálunk!
Sport

Gerda: öt arany- és egy ezüstérem, gratulálunk!

Schmél Gerda kimaxolta a Dél-Alföldi Regionális Delfin Bajnokságot. A Kiskunhalasi Úszó és Gyógyúszó Egyesület fiatal tehetsége a 8-9 éves korosztály versenyében öt aranyérme mellé még egy ezüstérmet is nyert, ráadásul még egy negyedik helyezéssel gyarapította eredménylistáját. Hét versenyszámban nevezték, ötben egyéni csúcsot úszott.
Negyedik alkalommal is minigolfoztak
Sport

Negyedik alkalommal is minigolfoztak

Immáron a negyedik állomásához érkezett a Vancsura Autósiskola Kupáért kiírt minigolf verseny, amelyben a gépjárművezető-oktatók és családtagjaik mérik össze ügyességüket. Nagy Istvánék ismét kiváló házigazdának bizonyultak, és bizony egyre jobban látszik a résztvevőkön, hogy beszippantotta őket a sportág. A verseny közben csapatépítő program is volt, rengeteg mosollyal és finom ételekkel, italokkal.
A szív és a foci diadala Balotán: 1,5 millió forint gyűlt össze
Sport

A szív és a foci diadala Balotán: 1,5 millió forint gyűlt össze

Balotaszállás és a környékbeli települések focistái ismét bebizonyították, hogy nagy szívük van. Második alkalommal rendeztek jótékonysági labdarúgótornát a településen, ezúttal a súlyos betegséggel küzdő Bálint Mihály Martin megsegítésére. Tíz csapat lépett pályára a tikkasztó hőségben, a győzelmet a halasi kispályás bajnok, a Medosz Büfé (címképünkön) szerezte meg. Ádám Martin válogatott focista mezfelajánlásának is köszönhető, hogy 1,5 millió forintnyi adomány gyűlt össze. 
A válogatott Ádám Martin is segíti a balotai jótékonysági focitornát
Sport

A válogatott Ádám Martin is segíti a balotai jótékonysági focitornát

Ismét példás összefogás valósult meg Balotaszálláson, ahol ismét jótékonysági focitornát szerveznek július 15-én, szombaton. Korábban Gáspár Imre Bátor gyógyulása érdekében léptek pályára a labdarúgók, most Bálint Mihály Martin lesz a kedvezményezett. Személyes kapcsolatoknak köszönhetően az akcióhoz csatlakozott Ádám Martin válogatott labdarúgó, aki mezét ajánlotta fel licitre, ez pénteken 24 óráig tart.
Ideális rendezői főpróba a Championátusra (galéria)
Sport

Ideális rendezői főpróba a Championátusra (galéria)

A forróság erősödött Kiskunhalason az országos minősítő és felkészítő díjugrató verseny vasárnapi befejező napjára. Potocska Attila ott folytatta, ahol tegnap abba hagyta. Újabb két aranyat szerzett a Potocska LSE sportolója, ezzel a hétvége legeredményesebb lovasa lett. A Hirling József Lovasparkban tartott háromnapos minősítő versenyt jó főpróbának tartotta Juhász Tibor, a Díjugrató Szakág elnökségi tagja. A helyiek sem panaszkodhatnak, mert szép eredményeket értek el a halasi lovasok. (címképen Réti Dávod Nicon nevű lovával)
Díjugratás Halas: Potocska Attila ismét győzött (galéria)
Sport

Díjugratás Halas: Potocska Attila ismét győzött (galéria)

Igazi nyári, forró, kissé szeles időjárás fogadta Kiskunhalason az országos minősítő és felkészítő díjugrató verseny szombati napján a lovasokat a Hirling József Lovasparkban. A második versenynapon csak a négyévszakos pályán folytak a körök. Három felkészítő, kilenc nyitott és kategóriás számot láthatott a közönség. Vasárnap a textiles pálya mellett ismét lesznek a füves arénában versenyszámok. (címképen Potocska Attila /ONLY ME REUVEKAMP'S/ fotó Katusné Gudmon Kata)
(►) Halasi aranyak a nyitó napon (galéria)
Sport

(►) Halasi aranyak a nyitó napon (galéria)

Napos, kellemes hőmérsékletű időjárási körülmények között kezdődött pénteken kora reggel a Kiskunhalason megrendezésre kerülő három napos országos minősítő és felkészítő díjugrató verseny a Hirling József Lovasparkban. A három felkészítő és nyolc nyitott vagy kategóriás versenyszámban füvön és textiles pályán mérték össze tudásukat a lovasok. Összesen 206 startot láthatott a közönség.  Két aranyat is begyűjtöttek a halasi lovasok. A verseny szombat reggel félnyolctól folytatódik. (címképen Nagy Sándor /Casio/ BM Kiskunhalasi BM Határőr Dózsa SE, fotó: Katusné Gudmon Kata)
Tenisztábor Halason sok fonákkal és tenyeressel
Sport

Tenisztábor Halason sok fonákkal és tenyeressel

Edzés, kikapcsolódás, barátságok szövődése. A Halasi Tenisz Club immár tizenharmadik alkalommal ad otthont a nagy népszerűségnek örvendő tenisztábornak. Idén is két turnusban fogadják az 5-14 éves korú gyerekeket. Még az Amerikai Egyesült Államokból is érkezett résztvevő.
Balogh Szabó Ferenc országos bajnoki címe
Sport

Balogh Szabó Ferenc országos bajnoki címe

A szabadkígyósi Wenckheim kastély volt a Szabadtéri Történelmi Íjász Országos és Nemzeti Bajnokságnak. A halasi versenyzők kiváló eredményeket ért el, Balogh Szabó Ferenc aranyéremmel fejezte be a rangos megméretést, Szűcsné Garas Tímea negyedik, Kispál Szilvia hatodik volt.