A diákolimpia országos döntőjében szereztek érmeket a lányok
Sport

A diákolimpia országos döntőjében szereztek érmeket a lányok

A Halas Fitness Egyesület versenyzői ezúttal iskoláik képviseletében szerepeltek a diákolimpia országos döntőjében. A lányok kitettek magukért és újabb érmekkel gyarapították a saját kollekcióikat.
Örömfocit szervezett a Sport az Esélyért Egyesület
Sport

Örömfocit szervezett a Sport az Esélyért Egyesület

Nyárindító labdarúgókupát szervezett szombaton a Sport az Esélyért Kiskunhalasi Egyesület. A házigazdák mellett a Kelebiai Pereputty Egyesület, valamint a Kiskőrösi EGYMI csapata lépett pályára. A fő hangsúly az örömfocin volt, a rendezvényt megtisztelte jelenlétével Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke.
Stúdió 2000 TSE: sikerek itthon és külföldön
Sport

Stúdió 2000 TSE: sikerek itthon és külföldön

Két nemzetközi és egy rangos hazai versenyen szerepeltek a hétvégén a Stúdió 2000 TSE versenytáncosai. A stúdiós páros dobogós és más értékes helyezéseket értek el. Eközben készülnek a június 11-i, Dékáni sportcsarnokban rendezendő tanévzáróra, ahol fellépnek táncosaik – közölte szerkesztőségünkkel Juhász Ágnes, a Stúdió 2000 TSE művészeti vezetője. (címképen: Mihók Milán és Csordás Róza a 3, Tóth Marcell és Patai Maja az 5. helyen)
Ez Petinek is nagyon tetszett volna...(galéria)
Sport

Ez Petinek is nagyon tetszett volna...(galéria)

Kevés olyan hely volt a Fazekas Mihály Általános Iskola sportcsarnokában, ahol ne lett volna legalább egy tornász a Tóth Péter Emlékversenyen. A Fazekas Kupa közel három évtizedes múltra tekint vissza, 2022-től a kiváló edző, testnevelő emlékére nevezték át. Több mint harminc csapat versenyzett, több kategóriában, idén is megérették magukat a lánytornászok is. A Tóth Péter Vándordíjat idén Szabó József vehette át az izsákiak képviseletében.
Tekós győzelem a Kids Kupán
Sport

Tekós győzelem a Kids Kupán

Kiváló teljesítménnyel hódította el a Kids Kupát a II. Rákóczi Ferenc Katolikus Gimnázium és Technikum lány focicsapata. A mérkőzéssorozatot, amely a Katolikus Iskolák Országos Bajnoksága is volt, egy kiélezett, fordulatokban gazdag döntőt követően nyerte meg a Tekó. 
A 24 órás kihívás sokféle bringán és távon teljesítve (galéria)
Sport

A 24 órás kihívás sokféle bringán és távon teljesítve (galéria)

24 órás, folyamatos kerékpározást tűzött ki célul a Kihívás Napján Kiskunhalas május utolsó szerdáján. A kihívás napi bringás esemény központja a Közösségek Háza volt, ahonnan indultak és érkeztek a kerékpárosok. A vállalás sikerült, amit sokféle kerékpárral, távolságokkal, egyedül, vagy közös tekerésekkel valósítottak meg a résztvevők.
Emlék-pingpong: Mongyi Aladár most is köztünk van (galéria)
Sport

Emlék-pingpong: Mongyi Aladár most is köztünk van (galéria)

A kedvenc sportágával, az asztalitenisszel emlékeztek meg Mongyi Aladárról, a város Ali bácsijáról. Hét évvel ezelőtt hunyt el, de nincs olyan nap, hogy egy történet, egy vicc, vagy éppen egy emlékkép kapcsán ne beszélnének róla. A Kiskunhalasi Kertvárosi Általános Iskola sportcsarnokában találkoztak a sportpolihisztor barátai, egykori sporttársai, tisztelői, akik Mongyi Marianna és Mongyi Gergely hívó szavára fogtak ütőt. 
Félegyházán futottak, érmes helyezéseket értek el
Sport

Félegyházán futottak, érmes helyezéseket értek el

Emlékfutást szervezett a Petőfi 200 évforduló alkalmából Kiskunfélegyháza belvárosában a Jogging Szuperinfo Futóklub május 27-án, szombaton, a Petőfi-emlékhelyek érintésével. Az utcai futó eseményen a Kiskunhalasi Atlétikai Club is részt vett jó pár futóval. A halasi atléták kiváló helyezéseket értek el.