Urlauber Ádám az elődöntőben játszik szombaton
Sport

Urlauber Ádám az elődöntőben játszik szombaton

Két kemény nap után van Urlauber Ádám, aki Pattayan küzd azért, hogy ott lehessen a párizsi paralimpián. Az asztaliteniszezők erős mezőnyében a kiskunhalasi sportoló hatalmasat küzdve jutott tovább és játszhat majd az elődöntőben szombaton. 

Mint arról hírportálunk több alkalommal beszámolt, Urlauber Ádámért szurkolhatunk, aki eddigi parasport pályafutása egyik legfontosabb versenyén szerepel Thaiföldön. Pattaya a házigazdája annak a kvalifikációs versenynek, ahol kvótát lehet szerezni a párizsi paralimpiára. A kiskunhalasi asztaliteniszező csütörtökön kezdte el a nehéz megméretést. Vigh Zsolt helyszíni tudósítása szerint a finn Natunen nagy csatában ugyan legyőzte Ádámot,  de pénteken sikeres volt a folytatás. Az olasz Borgato ellen taktikus játékkal, 3-1-re nyert a kiskunhalasi parasportoló. A folytatásban, néhány órával később a fehér zászló alatt induló orosz Lavrovot múlta felül 3-0 arányban. Ez azt jelenti, hogy a szombati elődöntőben a svájci  Keller lesz Ádám ellenfele.