Zsebő Marci eddigi legkomolyabb versenyén indul Franciaországban
Sport

Zsebő Marci eddigi legkomolyabb versenyén indul Franciaországban

Élete eddigi legkomolyabb versenyén szerepel Zsebő Marcell. Az év utánpótlás sportolójának is megválasztott, nem mellesleg országos bajnok szemtelenül fiatal és tehetsége gokartos Le Mans-ban indul az úgynevezett Rotax Max International Trophy megméretésen. Ez egyébként egy világbajnokság szintű verseny, amelyen a 25-ös rajtszámú gépet vezeti Marci.

Franciaországban, Le Mans-ban szerepel az elkövetkező napokban a kiskunhalasi Zsebő Marcell. A Felsővárosi Általános Iskola diákja ezúttal a 25-ös számú gokartban versenyzik majd a Rotax Max International Trophy elnevezésű megméretésen. Választani kellett rajtszámot és azért erre esett a választás, mert a napokban ünnepelte 25. születésnapját a szerelője és egyik legfőbb támasza, Darvasi Marcell.

Mint megtudtuk, a világbajnokság szintű megméretésen 23 nemzet legjobbjai indulnak. Ebben a sorozatban egyébként ez a második legkomolyabb versengés. A pálya másfélszer hosszabb a megszokottnál, a verseny erejét pedig jól mutatja az, hogy az első és az utolsó helyezett között alig 1 másodpercnyi különbség van. Zsebő Marcell számára a tapasztalatszerzés a legfontosabb cél, mint elmondta: tanulni érkezett Franciaországba. Őt ismerve, mindent meg fog tenni a sikeres szereplés érdekében. Hajrá, Marci!