Baleset vétlen részese volt a sziládys diákok busza
Sziréna

Baleset vétlen részese volt a sziládys diákok busza

A Szilády Áron Református Gimnázium diákjai és tanárai ültek azon az autóbuszon, amelynek egy román rendszámú személyutó ütközött pénteken délután Bihar megyében. A halasiak közül senki sem sérült meg a balesetben, a csoport az éjszaka hazaérkezett.

Közlekedési baleset részese volt a Szilády Áron Református Gimnázium diákjait és tanárait szállító autóbusz. A maszol.ro beszámolója szerint a karambol Bihar megyében, Körösgegény területén történt pénteken délután. A szabályosan haladó magyar autóbusznak (amelyen 24 diák és 4 kísérő tartózkodott)  szemből rohant neki egy román rendszámú autó, amelynek sofőrje életét vesztette, utasai súlyosan megsérültek. A honlap szerint a jármű vezetője túl gyorsan vette be a kanyart, ezért sodródott át a busz sávjába.  - Vétlenek voltunk, egy kanyarban történt a baleset, a pillanat töredéke alatt történt minden. Négy órán belül egy másik busz érkezett Debrecenből, hajnal kettő órára hazaértünk, valamennyien épségben, egészségesen- tudtuk meg Biró Emőke tanárnőtől. Varga Judit, az intézmény igazgatónője természetesen azonnal értesült a történtekről.  - A diákjaink fegyelmezettek voltak, valamennyien ültek a helyüköm, ennek is köszönhető, hogy nem sérültek meg- mondta az intézmény vezetője. A sziládys diákok egy erdélyi tanulmányi kiránduláson voltak.