Halasiak a nemzeti park tűznél
Sziréna

Halasiak a nemzeti park tűznél

Mivel a területen egykoron katonai lőtér volt, ezért tűzszerészek felügyelete mellett oltják a lángokat Orgovány és Kaskantyú között, ahol pénteken délután csaptak fel a lángok. Több mint hatvan hivatásos és önkéntes tűzoltó érkezett a helyszínre, a halasi egység még szombaton délelőtt is a területen dolgozik. A füst kilométerekről látszott.

 
Közel 18 hektáron pusztítottak a lángok a Kiskunsági Nemzet Park Területén, ahol pénteken délután keletkezett tűz. Kiskunhalasi, kiskőrösi, kiskunfélegyházi, kecskeméti, kalocsai, orgoványi, szabadszállási tűzoltók érkeztek a helyszínre, közel hatvanan, több váltásban dolgoztak a lángok megfékezésén. Helikopter bevetésére is sor került, ezzel sikerült megakadályozni a tűz továbbterjedését. Mentők, rendőrök, tűzszerészek is a helyszínen vannak, mivel a területen korábban katonai lőtér működött. A beavatkozók munkáját nehezítették a rossz terepviszonyok, erős a szél, a tűz pedig nem egy helyen, hanem foltokban égett. A nemzeti park munkatársai is segítik a beavatkozást. Egyelőre nem lehet tudni, hogy meddig tart az oltás, a halasi tűzoltók, két autóval még a helyszínen vannak, a szolgálatváltás is ott volt - tudtuk meg Csillag Tamástól, a halasi tűzoltóság osztályvezetőjétől.
Jáger Levente