
Húsz perc alatt kézre került a rabló
Egy nap két helyre is betört egy férfi és idős embereket károsított meg. Az egyik helyről 300 forint, a másikról 1000 forint készpénzt vitt el a rabló. Az eset Jánoshalmán történt a hétvégén. A kiskunhalasi rendőrök rövid időn belül beazonosították és elfogták a rablás gyanúsítottját, egy 24 éves férfit.
Rablásról érkezett bejelentés a Kiskunhalasi Rendőrkapitányságra március 24-én délután. Az egyik jánoshalmi családi háznál 16 óra 30 perc körül valaki bekopogott a kapun. Az udvaron tartózkodó idős nő a bejárathoz ment, és az ajtót kizárta, amit nyitás közben kívülről az ismeretlen személy nagy erővel benyomott, ezzel fellökte az asszonyt. Ezt kihasználva a tettes beszaladt a házba, és az előszoba asztalon lévő 300 forintot magához vette, majd elmenekült.
A helyszínre érkező egyenruhások rövid időn belül beazonosították és 16 óra 50 perckor elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható jánoshalmi lakost.
A rendelkezésre álló adatok szerint a 24 éves férfi aznap egy másik bűncselekményt is elkövetett. A kora délutáni órákban kerítésen átmászva bejutott egy másik ingatlan területére, majd a lakás egyik helyiségében, a sértett idős korából adódó félelmét kihasználva a jelenlétében kutatott, és onnan 1.000 forint készpénzt tulajdonított el.
A gyanúsítottat a nyomozók rablás bűntett és kifosztás bűntett miatt kihallgatták, őrizetbe vették, valamint előterjesztést tesznek letartóztatásának indítványozására.
a fotó illusztráció