(► )Tömegbaleset az 53-as főúton Kiskunhalas közelében (galéria)
Sziréna

(► )Tömegbaleset az 53-as főúton Kiskunhalas közelében (galéria)

Tömegbaleset történt pénteken reggel, háromnegyed hét körül az 53-as főúton, Kiskunhalas és Pirtó között. Egy szerb rendszámú kamion ismeretlen okból áttért a szemközti sávba, ahol egy busszal ütközött, majd elsodortak egy Citroen Picassot is. A törmelékek több autóban is kárt okoztak. A helyszínre nagy erőkkel érkeztek a mentők, tűzoltók és a rendőrség is. Csodával határos, hogy a balesetnek „csak” három sérültje volt. 
Szabálytalanul kanyarodó Suzuki ütközött egy Fiattal (galéria)
Sziréna

Szabálytalanul kanyarodó Suzuki ütközött egy Fiattal (galéria)

Meg nem adott elsőbbség miatt történt baleset hétfőn este Kiskunhalason, a Park Áruház előtti kereszteződésben. A víztorony felől, egyenesen haladó Fiat elé fordult ki egy Suzuki. Mindkét jármű megpördült, az utóbbi autó megrongálta a jelzőlámpát is. Óriási szerencsének és a bekötött öveknek köszönhetően nem volt sérültje a karambolnak.
Kigyulladt egy autó motortere Kiskunhalason
Sziréna

Kigyulladt egy autó motortere Kiskunhalason

Hétfőn késő délután riasztották a kiskunhalasi tűzoltókat, hogy kigyulladt egy autó motortere. A kiérkező egység megfékezte a lángokat - tájékoztatott a Bács-Kiskun Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.
Jókora tuja dőlt ki a kórház parkolójában
Sziréna

Jókora tuja dőlt ki a kórház parkolójában

Egy közel három méteres tuja dőlt ki az éjszaka a Semmelweis Kórház parkolójában, egy másiknak pedig teljesen fellazult a gyökérzete. A kiskunhalasi hivatásos és önkéntes tűzoltók közösen távolították el a növényt, amely akadályozta a parkolást.
A 16 éves sofőr és az ellopott futárautó esete Kiskunhalason
Sziréna

A 16 éves sofőr és az ellopott futárautó esete Kiskunhalason

Egy 21 éves kiskunhalasi férfi lopta el azt az Opelt, amelyet ételfutárként használt egy helyi étterem. Két nappal később találták meg az autót a rendőrök, a volán mögött egy 16 éves jánoshalmi fiatal ült. Az ügyben a halasi rendőrök nyomoznak.
Szén-monoxid riasztás az Új utcában
Sziréna

Szén-monoxid riasztás az Új utcában

Kiskunhalasra, az Új utcába riasztották a helyi hivatásos tűzoltókat, miután egy családi házban jelzett a szén-monoxid érzékelő. A kiérkező egység kimutatta a mérgező gáz jelenlétét - derült ki a Bács-Kiskun Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság tájékoztatásából.
Teljes terjedelmében égett egy lakóház Jánoshalmán
Sziréna

Teljes terjedelmében égett egy lakóház Jánoshalmán

A jánoshalmi önkormányzati és a kiskunhalasi hivatásos tűzoltókat is riasztották csütörtökön késő délután Jánoshalmára, a Tópart utcába. Egy 50 négyzetméteres épület égett teljes terjedelmében- közölte a Bács-Kiskun Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.
Porsche: Tompa, végállomás!
Sziréna

Porsche: Tompa, végállomás!

Néhány nappal ezelőtt arról számoltunk be, hogy egy 15 millió forintot érő Audit találtak a rendőrök Tompa külterületén, amelyet kerestek a hatóságok. Szerdán viszont a határátkelőn, az ellenőrzésen akadt fenn a rostán egy Porsche Cayenne, amelyet Ausztria körözött.
Négy év börtön a többszörösen büntetett halasi férfinak
Sziréna

Négy év börtön a többszörösen büntetett halasi férfinak

A kulcscsomótól a hangszórón át kerékpárokat, cipőt, valamint fémpénzt is lopott az a kiskunhalasi férfi, aki korábban már többször lépett a bűn útjára. A helyi járásbíróság négy év börtönre ítélte őt, ám ez még nem jogerős - tájékoztatott a Kecskeméti Törvényszék.