Törte a vasúti sorompót
Sziréna

Törte a vasúti sorompót

Vasúti sorompónak ütközött egy személyautó Soltvadkert határában, az 54-es főúton vasárnap éjszaka 23 óra tájban.
Halálos baleset Kiskunmajsánál (frissítve)
Sziréna

Halálos baleset Kiskunmajsánál (frissítve)

Súlyos baleset történt Kiskunmajsa határában késő délután. Mint megtudtuk: egy autó sodródott le az útról és az út menti fának ütközött. A sofőr életét vesztette, a helyszínelés félpályás útzár mellett zajlik.
Lövések, karácsonykor
Sziréna

Lövések, karácsonykor

Éppen negyven évvel ezelőtt történt. Általános megdöbbenést és némi bénultságot, szervezetlenséget okozott  Fövényi Géza Kiskunhalason. A börtönből nem sokkal korábban szabadult férfi 1975. december 24-én saját maga fabrikálta fegyverrel hasba lőtt egy határőrt Tompánál, majd a város irányába menekülve többször tűzharcba keveredett üldözőivel. Agyonlőtt egy vasutast, átlőtte egy rendőrtiszt gallérját. Csúnya véget ért a véres halasi karácsony, Fövényit két majsai munkásőr, az akkori megfogalmazás szerint – semmisítette meg - Halason, a Kéve utcában. Egy Halasi Tükörben megjelent korábbi írással idézzük vissza a négy évtizeddel ezelőtti történetet.
Vizsgálják a kihűlt férfi esetét
Sziréna

Vizsgálják a kihűlt férfi esetét

Rendőrségi eljárás indult a halasi külterületen talált kihűlt férfi ügyében- értesült a Halasmédia. Ezt megerősítette a megyei főkapitányság sajtóreferense is, megtudtuk, kihallgatások és adatgyűjtések is voltak már az eset miatt.
Sziréna, Szenteste előtt
Sziréna

Sziréna, Szenteste előtt

A halasi mentők vonulásain nem látszott meg az, hogy ünnepre készül a város. Mint megtudtuk: átlagos hétköznapi esetszámmal dolgoztak december 24-én. A szolgálatban lévő tűzoltóknak egy alkalommal szólalt meg a riadócsengő, Kiskunmajsán csaptak fel a lángok.
Hogy ne történjen baj (11. rész)
Sziréna

Hogy ne történjen baj (11. rész)

Szenteste előtt egy nappal is van még mit észben tartani a balesetek elerülsée érdekében. Jöjjön a Kiksunhalasi Rendőrkapitányság mai figyelemfelhívása!
Jogsi nélkül a Hunyadin
Sziréna

Jogsi nélkül a Hunyadin

Szegedi sofőr, akinek a kunszentmártoni rendőrök vonták be a jogosítványát és a kiskunhalasi járőrök fogták el. A történet igaz, hétfőn este a Hunyadi utcában esett meg.
Hogy ne történjen baj (10. rész)
Sziréna

Hogy ne történjen baj (10. rész)

Közeleg Szenteste, de a Kiskunhalasi Rendőrkapitányságnak még mindig van bőven hasznos tanács a tarsolyában. Keddre is tartogattak egy sokakat érintő témakört.
Hogy ne történjen baj (9. rész)
Sziréna

Hogy ne történjen baj (9. rész)

Ahogy azt már megszokhatták olvasóink, a Kiskunhalasi Rendőrkapitányság minden napra ad egy újabb hazsnos tanácsot a balesetek elkerülése érdekében.