Kánikula, avartüzek
Sziréna

Kánikula, avartüzek

Ezekben a percekben is két helyszínen dolgoznak a halasi tűzoltók. Egy járművel a szegedi és rúzsai kollégáknak segítenek Öttömösnél, míg a vízszállító legénysége avartűz oltásán fáradozik Kisszállás közelében.
Lehet, hogy öntől is lopott a temetői tolvaj?
Sziréna

Lehet, hogy öntől is lopott a temetői tolvaj?

A kiskunhalasi rendőrök sértettek jelentkezését várják. A Kiskunhalasi Rendőrkapitányság Bűnügyi osztálya nyomozást folytat lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt J. Zoltánné 59 éves helyi lakos ellen.
Kést és vasrudat is használtak
Sziréna

Kést és vasrudat is használtak

A kiskunhalasi rendőrök őrizetbe vették azt a két férfit, akik a megalapozott gyanú szerint betörtek egy helyi ingatlanba, valamint késsel és vasrúddal felfegyverkezve megfenyegették és bántalmazták az ott lakót.
Halálos baleset
Sziréna

Halálos baleset

Tragikus kimenetelű baleset történt kedd délelőtt a Harkakötöny és Kiskunmajsa között vezető úton, ahol három gépjármű ütközött össze. Egy kisteherautó ütközött frontálisan egy másik tehergépkocsival.
Lefoglalták a dinnyét
Sziréna

Lefoglalták a dinnyét

A NAV munkatársai a tompai határátkelőnél ellenőriztek egy Görögországból érkezett gyümölcsszállítmányt, amelynek címzettje egy németországi, átvevője pedig egy magyarországi vállalkozás volt.
Senki ne tüzeskedjen a napokban!
Sziréna

Senki ne tüzeskedjen a napokban!

Tilos tüzet gyújtani 2015. július 4-től a Bács-Kiskun megye területén fekvő erdőkben és fásításokon, valamint az erdőterületek illetve fásítások határától számított kétszáz méteren belüli területeken kijelölt tűzrakó helyeken is, valamint a közút- és vasút menti fásításokban, beleértve a parlag és gazégetést is!
(►) Betörőket fogtak el a rendőrök
Sziréna

(►) Betörőket fogtak el a rendőrök

A kiskunhalasi nyomozók beazonosították és őrizetbe vették azt a két férfit, akik a megalapozott gyanú szerint álkulcs segítségével jutottak be egy lakásba és onnan arany ékszereket, valamint készpénzt loptak el.
Égett a bálázógép
Sziréna

Égett a bálázógép

Péntek délután kigyulladt egy bálázógép Kiskunhalas külterületén. az úgynevezett Füzespusztai részen. Ez pénteken már a többedik vonulásuk volt, a rendkívüli meleg miatt fokozott a tűzveszély.
Új rendőreink vannak
Sziréna

Új rendőreink vannak

Öt, frissen végzett rendőrtiszt kezdte meg munkáját a hónap elején Bács-Kiskunban. Egyikük sem Kiskunhalason szolgál majd, az ok, amiért a hír mégis helyet kapott a Halasmédián, a folytatásban olvasható.