Hit, család és magyarságtudat
Úgy vélem, kétféle pedagógus létezik. Az egyik, aki reggelente megszokásból, unott arccal lép be az iskolakapun, a tanteremben leadja a kötelező tananyagot, majd hazamegy, hogy másnap minden kezdődjön elölről. Vannak azonban, akik valóban hivatásnak tekintik a tanári pályát, és mindent megtesznek azért, hogy szakmai tudásuk legjavát átadva fejlesszék diákjaik képességeit. Az utóbbi kategóriában tartozik a II. Rákóczi Ferenc Katolikus Szakközépiskola és Gimnázium egykori pedagógusa, Dr. Döme Ottó. Most, hogy már több éve nyugdíjas, arra kértem tekintsen egy kicsit a múltba, s meséljen életéről, valamint a diákok körében eltöltött éveiről. A tanár úr saját otthonában fogadott. A házba lépve, kissé elcsodálkozhat az, aki először jár itt vendégségben. Precíz, rendezett, majdhogynem múzeumok termeihez hasonlító szobák, könyvespolcok, gyűjtemények mindenhol. Az egyik falon családi fényképek, az ősöktől egészen napjainkig, a másikon az „Aradi 13” portréja díszeleg. A beszélgetés során mindent megértek ezekkel kapcsolatban.
„A család igyekezett mindig a köz javára tenni”
- A családom egy nagyon ősi família, egészen az 1300-as évekig tudtuk visszavezetni a családfánkat. Érdekes, mert sok olyan személyről is kiderült, hogy a családom tagja, akik közismertek, akár TV-ben is láthatjuk őket. Van, akire nagyon büszke vagyok, de olyan is akad, akit szégyellek. A család igyekezett mindig a köz javára tenni, leginkább ez jellemezte a felmenőimet. Nagyapámra emlékszem jól, Ő orvos volt egy kis faluban. Soha nem fogadott el a betegeitől pénzt, akár a legnagyobb télben is kiment gyalog vagy szánkóval, ha szükség volt rá. Úgy érzem, hogy ezt a segíteni akarást tőle örököltem. Édesapám katonatiszt volt a Horthy hadseregben, később pedagógus lett, 80 éves korában még tanított. A család sok erőt ad, s mindig úgy érzem, mintha az ősök itt lennének most is körülöttem.
A szoba egyik sarkában egy szépen díszített faláda áll. Ránézve sejthető, hogy nem hétköznapi dísztárgyról van szó.
- Az Ottó név öröklődik a családunkban. Édesapám, én, a fiam és most már az unokám is ezt a nevet viseli. Ebben a ládában azok a tárgyak találhatók, melyeket édesapám használt a mindennapok során. Reményeim szerint egyszer majd az én kedvenc dolgaim is belekerülnek, s így idővel minden Döme Ottó hagyatéka ebben a ládában lesz együtt. Jó érzés kinyitni, hisz a benne lévő tárgyak mindegyike egy-egy fontos emléket őriz.
„A kudarc végigkísérte életem”
- Világéletemben orvos szerettem volna lenni. Baján végeztem a középiskolát, utána az orvosira többször is jelentkeztem. Minden alkalommal egy bizottság ült velem szemben, ahol jelen volt az egyetemi párttitkár is. Az első kérdést mindig Ő tette fel: Mi volt az édesapja foglalkozása a háború előtt? Utána kérdezhettek akárhány felvételi kérdést, én tudtam, már az első percben eldőlt, hogy nem vesznek fel. Ez a kudarc végigkísérte egész életem, de elhatároztam, hogy ha az ember szakmailag felkészül, viheti valamire.
A pályafutás kezdete
- Teljesen véletlenül kerültem a mezőgazdasági pályára. Felvételiztem ide Halasra, a Felsőfokú Mezőgazdasági Technikumba. Ezt követően az agráregyetemet is elvégeztem, majd megszereztem a doktori címet. Kevés munkahelyem volt az elmúlt 40 évben. Az egyik jelentős a Bácsalmási Állami Gazdaság. A ’70-es években kialakítottunk ott egy olyan napraforgó termesztési technikát, amit bátran el lehetett adni a világ bármely pontjára Franciaországtól Jamaicáig. Szakmai tudásunkat megbecsülték, hagytak minket dolgozni.
„Örömmel segítek bármiben”
- 1996-ban jöttem tanítani a II. Rákóczi-szakközépiskolába. Pár év után sikerült kialakítanom egy sajátos pedagógiai módszert. Ennek egyik legfontosabb eleme a SZERETET volt. Számomra elképzelhetetlen lenne úgy a tanítás, hogy ne adnám bele szívem, lelkem. S ez megtérül. Nem múlik el úgy hét, hogy egy-egy volt diákom ne hívna fel, megkérdezni, hogy vagyok. Ha segítségre van szükségük egyetemi dolgozathoz vagy beadandó feladathoz, keresnek, s én örömmel segítek bármiben.
„Azért vagyunk a Földön, hogy egymást szeressük, és ez által boldoguljunk.”
- Bár reál pályára mentem, bennem dolgozik egy nagyon erős humán beállítottság. Irodalmi és történelmi ismereteimet igyekszem a mai napig is fejleszteni. Nagyapám az erdélyi irodalom rajongója volt. Ha volt egy kis spórolt pénze, könyveket vett, s talán innen ered az én irodalom iránti szeretetem is. Nyirő József munkásságát több mint 40 éve követem figyelemmel. Az volt minden vágyam, hogy életem során valamikor találkozhassak egy Nyirő-családtaggal. Végül sikerült unokahúgával, Judittal felvennem a kapcsolatot, azóta többször is járt már itt, Kiskunhalason.
„Ettől szebb zárásra nincs szüksége egy pedagógusi pályának”
- Nagyon büszke vagyok a diákjaimmal elért eredményekre. Amióta bevezették az emeltszintű érettségire a mezőgazdasági ismereteket, folyamatosan országos versenyekre jártunk. Minden évben volt dobogós helyet elért diákom. 2010-ben, nyugdíjba vonulásom évében jött el az, amire mindig vágytam titkon, országos első helyezett lett az egyik tanítványom. Azt hiszem, ettől szebb zárásra nincs szüksége egy pedagógusi pályának.
A beszélgetés végén azt kértem Döme Ottótól, üzenjen egy számára kedves Nyirő-idézettel lapunk olvasóinak. A tanár úr szinte gondolkodás nélkül a következőt mondta:
„A ma nem a hajlongóké, de az egyenesderekú, égrenéző magyaroké”
Szöveg-fotó: Szőri Attila
