A színészet életstílus
A Bibó István Gimnáziumban magyartanára, Bognár Zoltán megkérdezte tőle: Kohi úr, hova akar menni továbbtanulni. Ő azt válaszolta, hogy a jog és a pszichológia érdekli, meg a színiiskolán gondolkodik, de oda úgyis protekció kell. Azt a tanácsot kapta, hogy próbálja csak meg. Habib megtette.
- Interneten jelentkeztem Gór Nagy Máriához pótfelvételire 2006 tavaszán. Persze, felhívtam előtte telefonon, és megkérdeztem, mivel készüljek. Tizenöt verset, öt monológot és két népdalt kért a meghallgatásra. Egyedül felvételiztetett, ő döntött, de hagyta, hogy én válasszak művet. Azt, amelyiket a legjobban tudom. Ez Csehovtól a Sirályból egy monológ volt. Azt mondta, jó, iratkozzak be, én pedig megköszöntem. Ennyi volt a vizsga. Annyira baráti, családi, közvetlen hangulatban zajlott le, hogy az ember képtelen volt arra gondolni, hogy idegeskedjen.
- A sikeres felvételivel teljesült egy álmod. Mi volt a célod?
- Ott van mindenkiben, hogy adjon valamit másoknak önmagából. Egy fiatal, ha tényleg színész akar lenni, akkor ne azt várja, hogy dicsőítsék, sztárolják, hogy így legyen valaki. Inkább azt akarja elérni, hogy ő adhasson valamit. Amikor vége a színdarabnak ne azért tapsolják meg, hogy tett valamit, ami önmagához képest jó, hanem azért, hogy ő, mint ember adott valamit a közönségnek, kihozott valamit a nézőből, aki ezáltal több lesz. Ha ezt el tudja érni egy, tíz vagy ötven év után, akkor színész. Nem az viszont, aki mindig azt csinálja, amit elvár tőle a nép, merthogy neki az a karaktere. Az a jó színész, aki túl önmagán olyat is tud adni, amit senki nem vár el.
- Több alkalommal közönség elé léptél Kiskunhalason. Szerinted mit vártak el tőled?
- Annyit, hogy mutassak fel valamit. Amíg bibós voltam, belőlem nem nézett ki semmit se a diáktársaim, se a tanáraim többsége. Maximum annyit feltételeztek, hogy épp csak leérettségizek. Ezek után a szóbelimre már úgy mentem el, hogy nekem mindegy, mert felvételt nyertem a Gór Nagy Mária Színitanodába. Az nekem akkor a világ volt.
- Utólag visszaidézve, hogyan látod, túlzottan magabiztos, esetleg nagyképű lettél akkor tájt a sikertől?
- Szerintem nem lettem ettől nagyképű. Örültem a sikeres felvételinek és annak, hogy el tudtam kezdeni megvalósítani az álmom. Bele tudtam tekinteni abba, hogy mit szeretnék csinálni. A színészet egy életstílus. Belepillantva azt hittem, hogy ezután a világ tárva-nyitva áll előttem, mint színész előtt. Ha ezt elérem, akkor bármire képes vagyok.
- Meddig tartott ez az euforikusnak tűnő állapot?
- Addig, amíg Pesten voltam, hét évig éltem ott. A színitanoda ideje alatt ügynökségeknél regisztráltunk, és rendszeresen kaptunk munkákat. Voltak statisztaszerepeink az Operaházban, az Erkel Színházban, magyar sorozatokban. A nagy álmok azonban szertefoszlottak, a kiteljesedéshez életpályát kellett volna építeni erre. Kielégítő hobbiként viszont megmaradt, mind ez az állapot, mind a hivatás maga.
- Időközben váltottál, más területeken is kipróbáltad magad.
- Jelentkeztem, majd felvételt nyertem a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskolára, ahol tavaly diplomáztam kommunikáció-média szakon. Még dolgozni is felvettek oda, fél év után azonban váltottam, mert kaptam egy jobb ajánlatot egy rendezvényszervező cégtől, ahol marketinges voltam és a kommunikációért feleltem. A konferenciáktól a sportnapokig mindennel foglalkoztunk. Ahová lehetett, oda becsempésztem a színészi múltamat: volt egy rendezvényünk, aminek a dekorációja a Moulin Rouge hangulatát idézte. Azután egy kisebb baleset ért, gipszbe került a kezem, ami két hónapra kivont a forgalomból. A lábadozásom alatt találtam a mostani munkahelyemre, amely Szegedre szólított egy havi laphoz, ahol vezető szerkesztő vagyok. Gazdasági, üzleti témákkal foglalkozom, cikkeket írok, korrektúrázom.
- Úgy érzed, most a helyeden vagy?
- Élvezem ezt a munkát, mert nagyon változatos. Az előfizetőinknek kéthavonta rendezvényt is szervezünk, így a korábbi cégnél szerzett tapasztalataimat is tudom hasznosítani, mellette pedig, mint említettem, újságíróként dolgozom. Eddig ez a legfelelősségteljesebb munkám. Úgy érzem, a helyemen vagyok, de mindig keresem a lehetőségeket, hogyan tudnék Halason is működni, mert a szívemhez közel álló kis hely ez. A családom is ideköt. Amikor tudok, hetente, kéthetente jövök.
- Újra belépett életedbe a színészet. A közelmúltban Fóton forgattál. Milyen produkcióban kaptál szerepet?
- Igen, egy ügynökségen keresztül kaptam a felkérést. A Balloon című dán film Afganisztánban játszódódó jeleneteit forgattuk Fóton. Egy katonai betéttel kezdődik, ez alapozza meg a történetet. A főszereplő egy dán katona, aki rendfenntartó Afganisztánban. Aknára lép, majd hazaszállítják. A film arról szól, hogyan válik elismert táncművésszé egy lábbal.
- Hogyan jellemeznéd a karaktert, akinek a bőrébe bújtál?
- Mezzasalma szerepét kaptam. Katona, aki dán-afgán tolmács az ott lakók és a rendfenntartók között. A film első 20 percében, a jelenetek többségében szerepelek. A dán premier 2015 tavaszán lesz, a magyarországi pedig jövő év nyarára várható.
- Mi volt a legnagyobb kihívás a forgatáson?
- Talán a dán szöveget megtanulni, amit ott kaptunk meg és elég rövid időn belül memorizálni kellett. A sivatagi jeleneteket egyszer-kétszer vették fel, az aknarobbantósakat tíznél is többször. Rögtönzött kiképzést kaptunk a produkció fegyverszakértőjétől. Katonai ruhában jöttünk, mentünk. A cavler-t már jól fel tudom tenni.
- Amikor tanodásként arról kérdeztelek, színpadi vagy filmszínészként tudnád jobban elképzelni magad, akkor azt válaszoltad, csakis színpadi. Most élesben kipróbálhattad magad forgatáson. Változott a véleményed?
- Részben. A színház a néző és a színész közötti közvetlen kontaktus miatt nagyszerű. A filmben a rendezővel van hasonló kapcsolat. Ebben az esetben egy dán rendezőnővel dolgoztunk, és sokat tanultunk. A forgatás más élményeket ad, modernebb, 21. századi. Nemzetközi produkcióról lévén szó mindenre nagyon odafigyeltek, még arra is, hogy kalóriadúsan étkezzünk.
- Hogyan tovább?
- Próbálok a lehető legjobban helytállni a munkámban, de folyamatosan keresem a lehetőségeket, melyek meg is találnak. A színészetet úgy fogom fel, mint egy szívemhez közel álló hobbit. A halasi kötődésű Horváth István vezette szegedi Genéziusz Társulattal színházi előadásban is játszottam. Az elmúlt évadban a Kele-kótya Mikulás című zenés darabbal jártuk az országot. Én Kampókéz kapitány szerepét kaptam. Nagyon szerettem. Ha érkezik felkérés, szívesen vállalok a jövőben is szerepeket.
Pál László
