Megvalósult Réka gyermekkori álma

Mikor döntötted el, hogy Neked a vendéglátásban van a helyed?

Az általános iskola elvégzése után szakács szerettem volna lenni, de ezt az elképzelésemet nem támogatták a szüleim (Kovács Gyula és neje, a Tiszti Klub üzemeltetői – a szerk). Nem szerették volna, ha én is ebbe a szakmába kerülök, mert jól tudták, milyen nehézségekkel is jár ez. Érettségit a Tekóban szereztem meg, mezőgazdasági szakon. Közben minden hétvégén és szabadidőmben bent voltam a szüleim által irányított éttermekben. Hol a konyhában segítettem, hol pincérkedtem. Miután elballagtam, megtettem az első lépést a vendéglátás rögös útján, hiszen elvégeztem egy pincériskolát.

Innentől gondolom már senki és semmi nem tántoríthatott el gyermekkori álmod megvalósításától.

Szakmai gyakorlatot mindvégig szüleimtől szereztem, mindent tőlük tanultam. A középiskola elvégzése után kezdtem el dolgozni a családi vállalkozásunkban. Első munkahelyem a Malom Panzió volt. Négy éven keresztül minden energiánkkal ennek az étteremnek a sikeressé tételén dolgoztunk. Ekkor azonban azt éreztem, hogy a munka mellett a családra is nagy hangsúlyt szeretnék fektetni. 2007-ben, miután megszületett Janika, a kisfiam, pár hónapig otthon maradtam vele, de aztán ismét visszatértem az éttermek világába. A Tiszti Klubban kezdtem, majd jött a zsanai közétkeztetés, végül pedig a Matéza Étterem. Azóta ez a három üzletet csináljuk anyuval és apuval, megosztva.

A mindennapokban milyen nehézségek, örömök érnek a munkád során?

Ez egy szép szakma, de csak úgy lehet csinálni, ha valaki szívből szereti. Nagyon nehéz megfelelni mindenkinek, és sajnos van is, hogy kritika ér minket, de próbáljuk kiküszöbölni a problémákat. A nehézségek közé sorolnám az éjszakázást és az ünnepnapokat, amikor nem lehetek a családommal. Amikor más pihen, mi akkor is dolgozunk. Munkám során sok öröm ér, mivel ha látom, hogy elégedett a vendég a felszolgálással, és ízlett neki az étel, ami általunk készült, akkor már megérte megcsinálni!

A közelmúltban egy hatalmasat léptél a szakmai ranglétrán. Mi motivált, hogy tovább bővítsd tudásod?

Megmondom őszintén, nem szerettem volna többet az iskolapadba beülni. Időközben megszületett második gyermekem is. Luca 4 hónapos volt, amikor apu közölte velem, hogy beíratott mesterpincér képzésre. Először nem örültem neki, de bizonyítási vágy ott volt bennem. Bizonyítani akartam magamnak, szüleimnek, hogy képes vagyok egy mesteri cím megszerzésére. Szerencsére a férjem mindenben támogatott. Amíg én iskolába jártam, ő volt otthon a gyerekekkel.

Mi is pontosan ez a most megszerzett oklevél?

Egy úgynevezett mesterlevelet szereztem most meg, ami, ahogy a mesterünk fogalmazott, gyakorlatilag a pincérszakma csúcsa. A szakmai tudást ennél fentebb már nem lehet fokozni ebben a szakmában. A városban, rajtam kívül most egy fiatalember, Sipos Róbert szerezte meg ezt a mesterlevelet.

Milyen céljaid vannak még a munkád terén?

Egy célom van, hogy amit a szüleim felépítettek, ugyanúgy vigyem tovább. Nagyon sokat köszönhetek nekik, és semmi más célom nincs, mint, hogy ugyanazt a minőséget tudjam ezek után is majd biztosítani a vendégeinknek. Szerencsére egy fiatalos csapattal vagyok körülvéve az étteremben, és ők is tele vannak új ötletekkel.

Elképzelhetőnek tartod, hogy a gyermekeid majd tovább viszik a családi vállalkozást pár év múlva?

Én nagyon szeretném, hogy legalább az egyik gyermekem ezen a területen helyezkedjen el. Igaz, ha jót akarok nekik, akkor a főiskola, egyetem felé kell terelgetnem őket. A fiam már régen megígérte apunak, hogy majd ő lesz a főnök, ha nagy lesz, de nem fogok ráerőltetni semmit egyik gyermekemre sem. Majd a sors intézi ezt.

Összeállította: Szőri Attila