A hét arca
Művész és bokszoló
Nehezen elképzelhető, hogy az ember ugyanazzal a kezével üt hatalmasakat, mint amelyikkel alkot, szobrászkodik, rajzol. Pedig van ilyen és nem is kell messzire mennünk. A Halasi Box Clubban sportoló, Kunfehértón élő Kozma Anita válogatott kerettag ökölvívó, közben pedig a képzőművészeti egyetemre jár. Azt mondja, a két, egymástól távol álló területen is remeklő Anita azt mondja, simán megfér egymás mellett a kemény sport és a finom művészet.
– Mióta boxolsz?
– Pontosan nem tudom, hogy mikor mentem be először edzeni, szerintem 2008 decemberében lehetett. Hivatalosan 2009 óta öklözöm, ebben az évben volt az első versenyem, ami Szilvásváradon volt az I. Junior Női Országos Bajnokság. Onnan éremmel tértem haza.
– Nem egy nőies sportágat választottál. Miért is?
– Az igazat megvallva féltékenységből kezdtem el bokszolni. Nővérem elkezdte és ez apunak nagyon imponált, bennem meg a testvéri rivalizálás dolgozott. Így hát a ring kötelek közé keveredtem én is.
– Mennyire vált be a számításod ebben a sportban?
– Képzeld, nem voltak számításaim. Mikor elkezdtem bokszolni, még nem gondoltam bele, hogy ezzel milyen eredményeket lehet elérni. Most sem nagyon szoktam ilyeneken gondolkodni, nincsenek irreális céljaim, mindig az aktuális versenyre készülők és ott szeretném kihozni magamból a maximumot.
– Pontosan nem tudom, hogy mikor mentem be először edzeni, szerintem 2008 decemberében lehetett. Hivatalosan 2009 óta öklözöm, ebben az évben volt az első versenyem, ami Szilvásváradon volt az I. Junior Női Országos Bajnokság. Onnan éremmel tértem haza.
– Nem egy nőies sportágat választottál. Miért is?
– Az igazat megvallva féltékenységből kezdtem el bokszolni. Nővérem elkezdte és ez apunak nagyon imponált, bennem meg a testvéri rivalizálás dolgozott. Így hát a ring kötelek közé keveredtem én is.
– Mennyire vált be a számításod ebben a sportban?
– Képzeld, nem voltak számításaim. Mikor elkezdtem bokszolni, még nem gondoltam bele, hogy ezzel milyen eredményeket lehet elérni. Most sem nagyon szoktam ilyeneken gondolkodni, nincsenek irreális céljaim, mindig az aktuális versenyre készülők és ott szeretném kihozni magamból a maximumot.
– Mire vagy a bokszban a legbüszkébb?– Igazából nem vagyok büszke, nem nagyon szoktam a saját dolgaimra az lenni. Elégedett vagyok az eredményeimmel, némelyik lehetet volna jobb is. De ez nem mindig én rajtam múlt. Hiányérzetem nincs, mert mindig megteszek mindent amit tudok.
– Legjobb eredményeid?
– Kétszer voltam a junior női országos bajnokságon második, a felnőttek között pedig van négy bronzérmem. Ebből kétszer ifjúsági korcsoportból indultam, mert akkor még nem volt szétválasztva a felnőtt és az ifi mezőny.
– Kemény sportot választottál, közben a kezeidre szükség van, merthogy művész leszel. Pontosan hogy fér össze a boksz és a szobrászat?
– Ezt nagyon sokan szokták kérdezni, de erre igazán jó választ még én se találtam.
– Hogy lehet ugyanazzal a kézzel ütni és mondjuk egy szobor arcát elkészíteni?
– Nem befolyásolja egyik a másikat. A sportban levezetem a feszültséget a művészetben pedig keresem önmagam.
– Hol tanulsz most?
– Idén nyertem felvétel a Magyar Képzőművészeti Egyetem államilag finanszírozott osztatlan képzősű szobrászművész szakára, ahova a ranglistán harmadikként kerültem be. Látod, erre például egy nagyon picit büszke vagyok. (mosolyog)
– Lehetsz is. Hogy tetszik a művészvilág?
– Az iskolát nagyon szeretem, jók a gyakorlati és elméleti órák. A tanárok is nagyon értik a dolgukat. Egy bajom van vele, hogy nagyon sok időmet elvesz.. Mivel az egyetemen a kis tanulói létszám miatt kevés a tanár, nem tudom azt megtenni mint másik felsőoktatási intézményben, hogy kedvem szerint pakolgatom az órarendem. Itt a tanárhoz kell igazodni. Délelőtt reggel 8-tól délig gyakorlati óráim vannak, délután meg elméleti oktatás. Így több olyan napom is van, hogy egy lyukas órával reggeltől egészen este fél 8-ig bent vagyok az egyetemen.
– Az egész családod sportos ha jól érzékelem, apud pedig kifejezetten büszke rád és a nővéredre. Mit szólsz ehhez?
– Apu néha nagyon lelkes tud lenni ha az ökölvívásról és a lányairól van szó. Ez általában akkor szokott zavarni, mikor versenyen vagyunk és a legapróbb részletet is tudni akarja. Pedig még én se tudok sok mindent mondani. Általában ilyenkor azzal szokott védekezni, hogy ő csak a közvetítő és más emberek is már tűkön ülve várják az információkat. De hát ő ilyen ezt kell elfogadni, nincs ebben semmi rossz, én már megszoktam (újabb mosoly)
– Öt év után változás áll be az életedben. El kell hagynod Kiskunhalast, legalább is ezt csiripelik a verebek…
– Igen, az átigazolásom már folyamatban van. Budapestre, a KSI-be fogok járni, azaz már járok is az edzésekre. A klubban id. Balzsay Károly, a fia és több kiváló szakember foglalkozik napi több edzésen a bokszolni vágyókkal.
– Az imént már említetted, hogy pont az idővel, illetve annak hiányával van bajod. Hogy sikerül megoldani az edzéseket?
– Az iskola nem engedi, hogy minden nap elmenjek edzésre, de Karcsi bácsi mint főiskolai tanár ezt teljes mértékben megérti, hogy ilyen órarend mellett lehetetlen is lenne. Nagyon rugalmasan állt hozzá a dologhoz. Azt mondta, ahogy tudok úgy jövők, nem baj, ha edzés közepén, majd akkor a következő csapat foglalkozásán fejezem be a sajátom.
– Milyen az új klubodban?
– A beilleszkedés sem volt nehéz, már nagyon sok embert az odaérkezésem előtt ismertem a válogatottságom által. Abban, hogy ilyen neves klubhoz igazolok mint a KSI, nagyon sok munkája van benne Laci bácsinak (Lehoczki László, a Halasi Boksz Club edzője) és a többi edzőnek, akik még Kecskeméten foglalkoztak velem. Hiányozni fog a klub, de biztos lesz rá alkalmam, hogy Halason is meglátogassam majd a régi klubtársakat.
– Motoszkál benne a kérdés: boksz vagy szobrászat lesz az életed fő része a jövőben?
– Most az iskola az első, ha már ilyen nehéz szakmát választottam magamnak, akkor abba szeretnék több energiát fektetni. De a sportban is további sikereket szeretnék elérni. Remélem a kettő nem nagyon fogja ütni egymást, és csinálhatom továbbra is azokat a dolgokat, amit szeretek.
Jáger Levente
– A beilleszkedés sem volt nehéz, már nagyon sok embert az odaérkezésem előtt ismertem a válogatottságom által. Abban, hogy ilyen neves klubhoz igazolok mint a KSI, nagyon sok munkája van benne Laci bácsinak (Lehoczki László, a Halasi Boksz Club edzője) és a többi edzőnek, akik még Kecskeméten foglalkoztak velem. Hiányozni fog a klub, de biztos lesz rá alkalmam, hogy Halason is meglátogassam majd a régi klubtársakat.
– Motoszkál benne a kérdés: boksz vagy szobrászat lesz az életed fő része a jövőben?
– Most az iskola az első, ha már ilyen nehéz szakmát választottam magamnak, akkor abba szeretnék több energiát fektetni. De a sportban is további sikereket szeretnék elérni. Remélem a kettő nem nagyon fogja ütni egymást, és csinálhatom továbbra is azokat a dolgokat, amit szeretek.
Jáger Levente
