Rózsa és Sting
Már hat éves korában ruhamárkát tervezett az unokatestvérével, hogy bő két évtizeddel később majd megvalósíthassa saját álmait. Szeretett volna minél előbb felnőtt lenni, amit aztán nagyon élvezett. Kacskaringós utat járt be, míg végül lehorgonyzott a divat területén. Az általa tervezett vívóruha nemzetközi szavazást nyert és Stinggel egy színpadon szerepelt. A halasi Konkoly Rózsa mégis elsősorban anyának tartja magát, mint mondja: az összes többi csak ezután következik.
- Az utóbbi időszakban lépten-nyomon a nevedbe botlottam a médiában. Úgy tűnik, hogy az álmod kezd valóra válni...
- Ebben azért picit kételkedem (mosolyog). Olyan sok helyen nem merül fel a nevem. Az álom azt hiszem, soha nem válik valóra, mert folyamatosan álmodunk hozzá részleteket, amiért érdemes tovább dolgozni. Ez viszi előre az emberiséget! Az én álmomnak ez csak egy apró téglája, de tény, hogy nélküle nem lenne mire építkeznem a jövőben.
- Gyermekkorodban mennyire voltál önálló az öltözködést illetően. Te mondtad meg, hogy mit veszel fel, vagy 
édesanyád ereje nagyobb volt?
- Szerintem nem voltam kritikusabb a ruháimmal, mint a többi kislány. Eldöntöttem és felvettem. Visszanézve, néha jobb lett volna anyára is hallgatni
- Mikor fordult meg először a fejedben, hogy mindenképpen a divattal szeretnél foglalkozni?
- Hat éves voltam, mikor apukám vett nekem egy elektromos varrógépet, amit pedállal kellett nyomni, pont, mint az igazit. Unokatesómmal varrogattunk. Ő már nyolcéves volt.
- Mennyire vártad, hogy felnőtt lehess?
– Nagyon. Alig vártam, hogy azt tegyem, amit én akarok. Nem csalódtam ebben a helyzetben. Szeretek harmincéves lenni.
- A pályád elején elég messze voltál a divat világától.
- Voltam pincérlány (persze csapnivaló), butikos, reklámhang, ügyvéd mellett asszisztens, edző és koreográfus, segítettem húsüzemet vezetni. Emellett az utóbbi néhány évben még anyuka is vagyok. Ja, és divattervező, azaz szakrális öltözéktervező.
- Voltak már kész terveid, amikor elkezdted ezt a munkát, vagy mindent ki kellett találnod?
- A tervek a tervezés közben születnek…
- Első felkérésed?
-A divatiskolás évek alatt egész sokat tanultam, mert minden év végén vizsgabemutatónk volt, különböző témákból. Készültek számomra nagyon kedves darabok. Ezeket is a munkáim közé sorolom, bár nem igazi felkérések voltak. Nem tudom megmondani, hogy mi volt az első lépés, de a 2013-as év tavaszi munkája volt a sorsdöntő. Itt ismerkedtem meg közelebbről a motívumokkal, amikbe beleszerettem és a hagyományokkal, amiket beleszövök minden darabomba. Ezek tették teljessé a munkáimat. Így nem csak ruhák készülnek, hanem azoknak tartalmi jelentésük is van.
- Ahogy készültem az interjúra, utánad olvastam. Szerintem mindenki képes ruhákat tervezni valamilyen szinten, de olyan ruhákat, motívumokat, amiket te álmodsz meg, csak Konkoly Rózsa képes. Egyetértesz?
- Diplomatikus vagy, ezért egyet értek. Amiket te álmodsz meg, olyanokra meg csak te lennél képes, és így van ezzel minden ember.
- Mennyire követed nyomon az alkotásaid utóéletét? Vannak-e visszajelzések?
- A visszajelzések tartanak a pályán és adják az újabb erőt a folytatáshoz. Minden darabot a viselőjének tervezek, és tudom, hogy milyen lelki állapotban van, mire szeretné használni. Az öltözködés egyfajta önkifejezés és másrészt a védelmi rendszerünk egy fontos darabja. Testünket ruhákkal fedjük el, mert az ember így lett kitalálva. Nem mindegy, hogy mibe burkolózunk.
- Megmondom őszintén, tavaly felkaptam a fejem, amikor a vívók ruháját tervezted. Ez ugye komoly nemzetközi elismerést kapott. Mi volt ez?
- Nagyon izgalmas munkát kaptam tavaly. A Nemzetközi Vívószövetség a ruházat felfrissítését tűzte ki száz éves fennállásának évfordulójára. Minden ruhagyártó cég nevezhetett a világban. Olyan szerencsés helyzetben van Magyarország, hogy nálunk is van egy komoly gyár. Az én munkám a PBT Fencing-et képviselte Párizsban és nagyon magas szavazattal nyertük a versenyt.
- Azért azt áruljuk el, hogy igen nívós mezőnyt utasítottunk magunk mögé…
- Megelőztük az amerikai, francia, olasz és japán gyárakat is. Én csak itthon tördelhettem a kezem, de a gála képek alapján fantasztikus lehetett. Sting lépett a színpadra a ruháim után (mosolyog).
- Szerintem ez lehetett az első komoly áttörés a pályádon. Jól gondolom?
- Szakmailag tényleg fantasztikus eredménynek tekinthető, megrendeléseimet mégsem ez hozza. Sokkal több hangsúlyt kap a szellemi tartalom és a motívumok jelentése, mint egy nemzetközi siker.
- Most mi az, ami igazán foglalkoztat, mi a következő nagy feladat?
- Egy stabil brand kiépítése a cél! Szeretném, ha az emberek egyre tudatosabbak lennének és a lelkükre is figyelnének, nem csak a kényszeres divat követése lenne a cél. Szeretném, ha ezt kötnék majd hozzám.
- Mire vagy a legbüszkébb, meddig szeretnél eljutni?
- A legbüszkébb a fiamra, Edvárdra vagyok. Fantasztikus gyerek, és hálás vagyok, hogy az anyukája lehetek. A célom, hogy büszke legyen rám.
- Szinte minden interjúdban megemlíted, hogy elsősorban anya vagy. Ez azért nem jellemző a divattervezőkre. Miért tartod kihangsúlyozni ezt?
- Mert lehet szeretni a divatot, de az életben nem a hivatás a legfontosabb. Sokkal értékesebb dolgok vesznek körül minden embert. A sikerek múlandóak. Jönnek, mennek, de az emberi értékek állandóak. Senki nem fogja megköszönni, hogy sikeres lettem, ha közben nem vagyok ott az óvodában vagy a farsangon, az úszáson, és nem ölelem át a fiamat, akkor, amikor szeretném. Ezt viszont semmi nem veheti el tőlünk. Szeretném, ha ez tudatosulna az emberekben.
- Kiskunhalas milyen szerepet játszik most az életedben?
- Itt vagyok OTTHON.
Szöveg: Jáger Levente
