A hét verse

Miért szeretem...? - Bácsatyai Gergely

2015. február 18.

A tavaszi színházi évad február 23-án 19 órakor startol a Halasi Média és Kultúra Kft. szervezésében a Hajmeresztő című előadással. Ezen a héten Bácsatyai Gergely színművész, a bűnügyi vígjáték egyetemistája mondja el, miért kötődik az alábbi költeményhez.

Petőfi Sándor: A XIX. század költői

Ne fogjon senki könnyelműen
A húrok pengetésihez!
Nagy munkát vállal az magára,
Ki most kezébe lantot vesz.
Ha nem tudsz mást, mint eldalolni
Saját fájdalmad s örömed:
Nincs rád szüksége a világnak,
S azért a szent fát félretedd.

Pusztában bujdosunk, mint hajdan
Népével Mózes bujdosott,
S követte, melyet isten külde
Vezérül, a lángoszlopot.
Ujabb időkben isten ilyen
Lángoszlopoknak rendelé
A költőket, hogy ők vezessék
A népet Kánaán felé.

Előre hát mind, aki költő,
A néppel tűzön-vízen át!
Átok reá, ki elhajítja
Kezéből a nép zászlaját,
Átok reá, ki gyávaságból
Vagy lomhaságból elmarad,
Hogy, míg a nép küzd, fárad, izzad,
Pihenjen ő árnyék alatt!

Vannak hamis próféták, akik
Azt hirdetik nagy gonoszan,
Hogy már megállhatunk, mert itten
Az ígéretnek földe van.
Hazugság, szemtelen hazugság,
Mit milliók cáfolnak meg,
Kik nap hevében, éhen-szomjan,
Kétségbeesve tengenek.

Ha majd a bőség kosarából
Mindenki egyaránt vehet,
Ha majd a jognak asztalánál
Mind egyaránt foglal helyet,
Ha majd a szellem napvilága
Ragyog minden ház ablakán:
Akkor mondhatjuk, hogy megálljunk,
Mert itt van már a Kánaán!

És addig? addig nincs megnyugvás,
Addig folyvást küszködni kell.
Talán az élet, munkáinkért,
Nem fog fizetni semmivel,
De a halál majd szemeinket
Szelíd, lágy csókkal zárja be,
S virágkötéllel, selyempárnán
Bocsát le a föld mélyibe.

- Petőfi Sándor nagy kedvencem. Már apró gyermekkoromban ő volt az első költő, akivel édesapám révén megismerkedtem: a János vitéz volt a lefekvések-elalvások előtti esti mese. Óvodában alvás helyett én mondtam kívülről - amennyit tudtam - az ovis társaimnak. Nekem cserébe nem kellett aludnom. A XIX. század költőivel általános iskola 5. osztályában találkoztam először. Egy szavalóversenyre tanultam meg és mélyedtem bele - már amennyire annyi idősen bele tudtam mélyedni. Osztályfőnökömnek hála, egész jól sikerült: megnyertem a versenyt. Már akkor megfogott a vers hevessége, folytonos-folyamatos aktualitása. Petőfiben ezt amúgy is nagyon szeretem. Nem sokat finomkodott. Ami a szívén, az a száján. Persze a költőnek ez alapvető feladata. De ő a nép nyelvén írt a népnek, a néphez. Most nem szeretném elemezgetni a verset - azt megtették már helyettem többen -, de mindenképp ajánlom mindenkinek, aki esetleg nem ismeri. Remélem, ilyen nem sok van!

Pál László rovata