Miért szeretem? – Balogné Faddi Helga

Radnóti Miklós - Levél a hitveshez

A mélyben néma, hallgató világok,
üvölt a csönd fülemben s felkiáltok,
de nem felelhet senki rá a távol,
a háborúba ájult Szerbiából
s te messze vagy. Hangod befonja álmom,
s szivemben nappal ujra megtalálom,
hát hallgatok, míg zsong körém felállván
sok hűvös érintésü büszke páfrány.

Mikor láthatlak ujra, nem tudom már,
ki biztos voltál, súlyos, mint a zsoltár,
s szép mint a fény és oly szép mint az árnyék,
s kihez vakon, némán is eltalálnék,
most bujdokolsz a tájban és szememre
belülről lebbensz, így vetít az elme;
valóság voltál, álom lettél ujra,
kamaszkorom kútjába visszahullva

féltékenyen vallatlak, hogy szeretsz-e?
s hogy ifjuságom csúcsán, majdan, egyszer,
a hitvesem leszel, - remélem ujra
s az éber lét útjára visszahullva
tudom, hogy az vagy. Hitvesem s barátom, -
csak messze vagy! Túl három vad határon.
S már őszül is. Az ősz is ittfelejt még?
A csókjainkról élesebb az emlék;

csodákban hittem s napjuk elfeledtem,
bombázórajok húznak el felettem;
szemed kékjét csodáltam épp az égen,
de elborult s a bombák fönt a gépben
zuhanni vágytak. Ellenükre élek, -
s fogoly vagyok. Mindent, amit remélek
fölmértem s mégis eltalálok hozzád;
megjártam érted én a lélek hosszát,

s országok útjait; bíbor parázson,
ha kell, zuhanó lángok közt varázslom
majd át magam, de mégis visszatérek;
ha kell, szívós leszek, mint fán a kéreg,
s a folytonos veszélyben, bajban élő
vad férfiak fegyvert s hatalmat érő
nyugalma nyugtat s mint egy hűvös hullám:
a 2 x 2 józansága hull rám.

Lager Heidenau, Žagubica fölött a hegyekben,
1944. augusztus-szeptember

Nagyon szeretek olvasni, mostanában éppen Radnóti feleségének, Gyarmati Fanninak a naplója akadt a kezembe. Ezért választottam ezt a gyönyörű, de fájdalmas Radnóti-verset, amely méltán helyezhető a Petőfi által "feltalált" hitvesi költészet legszebb darabjai közé. Gyarmati Fanni ugyanabban az évben, 1912-ben született, mint amikor a nagymamám, és mindkettejüknek hosszú, küzdelmes életük volt. Ő 102 éves korában hunyt el, a nagymamám 101 évesen halt meg. A Napló olvasása közben rá is sokat gondolok. Amikor valakit folyton panaszkodni hallok, ha valaki semminek sem tud örülni, mindig eszembe jut, hogy milyen nehéz életük lehetett az akkori embereknek a háború alatt, és sajnos ma is vannak olyan országok, ahol ugyanezt élik át. Örüljünk tehát az ég kékjének, az árnyéknak és fénynek, a páfrányoknak: az életnek!

Pál László rovata