Miért szeretem…? - Dr. Somogyvári János

Radnóti Miklós: Nem tudhatom...

Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent,
nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt
kis ország, messzeringó gyerekkorom világa.
Belőle nőttem én, mint fatörzsből gyönge ága
s remélem, testem is majd e földbe süpped el.
Itthon vagyok. S ha néha lábamhoz térdepel
egy-egy bokor, nevét is, virágát is tudom,
tudom, hogy merre mennek, kik mennek az uton,
s tudom, hogy mit jelenthet egy nyári alkonyon
a házfalakról csorgó, vöröslő fájdalom.
Ki gépen száll fölébe, annak térkép e táj,
s nem tudja, hol lakott itt Vörösmarty Mihály,
annak mit rejt e térkép? gyárat s vad laktanyát,
de nékem szöcskét, ökröt, tornyot, szelíd tanyát,
az gyárat lát a látcsőn és szántóföldeket,
míg én a dolgozót is, ki dolgáért remeg,
erdőt, füttyös gyümölcsöst, szöllőt és sírokat,
a sírok közt anyókát, ki halkan sírogat,
s mi föntről pusztitandó vasút, vagy gyárüzem,
az bakterház s a bakter előtte áll s üzen,
piros zászló kezében, körötte sok gyerek,
s a gyárak udvarában komondor hempereg;
és ott a park, a régi szerelmek lábnyoma,
a csókok íze számban hol méz, hol áfonya,
s az iskolába menvén, a járda peremén,
hogy ne feleljek aznap, egy kőre léptem én,
ím itt e kő, de föntről e kő se látható,
nincs műszer, mellyel mindez jól megmutatható.

Hisz bűnösök vagyunk mi, akár a többi nép,
s tudjuk miben vétkeztünk, mikor, hol és mikép,
de élnek dolgozók itt, költők is bűntelen,
és csecsszopók, akikben megnő az értelem,
világít bennük, őrzik, sötét pincékbe bújva,
míg jelt nem ír hazánkra újból a béke ujja,
s fojtott szavunkra majdan friss szóval ők felelnek.

Nagy szárnyadat borítsd ránk virrasztó éji felleg.

(1944. január 17.)

 

- Gyerekkorom óta szeretem a verseket. Általános iskolában és gimnáziumban is észrevették ambícióimat, ezért különböző alkalmakkor – nemzeti ünnepeinken, társadalmi rendezvényeken, szavalóversenyeken - verseket mondtam Petőfitől, József Attilától, Adytól, Vörösmarty Mihálytól.

A jánoshalmi Radnóti Miklós Gimnáziumban érettségiztem. A helyi irodalmi kör célul tűzte ki a költő emlékének ápolását és jövőbe vetett hitének elültetését. Óriási élmény volt egymástól hallani a verseket. Jó emberi kapcsolatok alakultak ki. Szerettük, tiszteltük egymást.

A Nem tudhatom… a kedvenc versem Radnóti Miklóstól. A benne leírt gondolatokkal teljes egészében tudtunk azonosulni. Embertelen körülmények között is tisztán és emberségesen vall a hazaszeretetről, ami csodálatra méltó és követendő. Himnusz is ez a költemény. Az emlékek élénken élnek az emlékezetemben és az évek teltével egyre mélyebben megértem a gondolatait.

Miután befejeztem a tanulmányaimat, úgy igyekeztem, hogy a szülőfalumhoz, Jánoshalmához a legközelebb legyek. Így kerültem Kiskunhalasra, ahol kezdettől fogva otthon éreztem magam. Először a kórházban dolgoztam. Háziorvosként 1978. óta vagyok praxisban. A Jánoshalmához és Kiskunhalashoz való kötődésem is benne van ebben a versben.

Amit Radnóti Miklós ránk hagyott, örök érték. Ha ebben a szellemben nevelkedik, nő fel a fiatalság, nagy erény lesz.

Azért is választottam ezt a verset, mert rendkívül aktuálisnak érzem. A költő nem gyalázkodik, nem rágalmaz, tényeket ír le. Ez a magatartás példa értékű lehet.

Lejegyezte: Pál László