Miért szeretem...? - Farkas Edit

Kosztolányi Dezső: Mostan színes tintákról álmodom

Mostan színes tintákról álmodom.

Legszebb a sárga. Sok-sok levelet

e tintával írnék egy kisleánynak,

egy kisleánynak, akit szeretek.

Krikszkrakszokat, japán betűket írnék,

s egy kacskaringós, kedves madarat.

És akarok még sok másszínű tintát,

bronzot, ezüstöt, zöldet, aranyat,

és kellene még sok száz és ezer,

és kellene még aztán millió:

tréfás-lila, bor-színű, néma-szürke,

szemérmetes, szerelmes, rikitó,

és kellene szomorú-viola

és téglabarna és kék is, de halvány,

akár a színes kapuablak árnya

augusztusi délkor a kapualján.

És akarok még égő-pirosat,

vérszínűt, mint a mérges alkonyat,

és akkor írnék, mindig-mindig írnék.

Kékkel húgomnak, anyámnak arannyal:

arany-imát írnék az én anyámnak,

arany-tüzet, arany-szót, mint a hajnal.

És el nem unnám, egyre-egyre írnék

egy vén toronyba, szünes-szüntelen.

Oly boldog lennék, Istenem, de boldog.

Kiszínezném vele az életem.

Azért ez a kedvenc versem, mert szeretem a színeket. Én is sokszor elnézem a természetben, hogy mennyi szín vesz körül. Minden színnek megvan a maga hangulata. Mindig boldog vagyok, amikor meglátom a sárga kis gólyahírt, mert tudom, itt a tavasz. Én a hangulatomtól függően öltözöm, mert a színek jelképek. De nem is igazán ez a vers lényege. A vers lényege, hogy mennyire szeret írni a költő. Én is szeretek verseket írni, szeretem a lágy hangzású szavakat. Azok a versek, amelyekben a költő beleviszi a saját életét, az vallomás is egyrészt. Olyan boldog lennék, ha Kosztolányival személyesen tudtam volna találkozni, hogy elmondja: neki mit jelent ez a vers. Kire gondolhatott vajon? Édesanyjára, szerelmére, csupán a színekre vagy pedig arra, hogy milyen csodás verset írni és kiadni azokat az érzéseket magunkból, amiket senki más nem érezhet, csak mi. Oly boldog lennék, ha megérteném a vers valódi szándékát - ,,Istenem, de boldog!"

Pál László rovata