Miért szeretem...? - Fülöp Róbert
Ezen a héten Fülöp Róbert, Kiskunhalas Város polgármestere mondja el, miért áll hozzá közel az alábbi költemény.
József Attila: A Dunánál
A rakodópart alsó kövén ültem,néztem, hogy úszik el a dinnyehéj.
Alig hallottam, sorsomba merülten,
hogy fecseg a felszin, hallgat a mély.
Mintha szivemből folyt volna tova,
zavaros, bölcs és nagy volt a Duna.
reszel, kalapál, vályogot vet, ás,
úgy pattant, úgy feszült, úgy ernyedett el
minden hullám és minden mozdulás.
S mint édesanyám, ringatott, mesélt
s mosta a város minden szennyesét.
de mintha mindegy volna, el is állt.
És mégis, mint aki barlangból nézi
a hosszú esőt - néztem a határt:
egykedvü, örök eső módra hullt,
szintelenül, mi tarka volt, a mult.
másra gondoló anyának ölén
a kisgyermek, úgy játszadoztak szépen
és nevetgéltek a habok felém.
Az idő árján úgy remegtek ők,
mint sírköves, dülöngő temetők.
nézem, amit meglátok hirtelen.
Egy pillanat s kész az idő egésze,
mit száz ezer ős szemlélget velem.
öltek, öleltek, tették, ami kell.
S ők látják azt, az anyagba leszálltak,
mit én nem látok, ha vallani kell.Tudunk egymásról, mint öröm és bánat.
Enyém a mult és övék a jelen.
Verset irunk - ők fogják ceruzámat
s én érzem őket és emlékezem.
félig román, vagy tán egészen az.
Anyám szájából édes volt az étel,
apám szájából szép volt az igaz.
Mikor mozdulok, ők ölelik egymást.
Elszomorodom néha emiatt -
ez az elmulás. Ebből vagyok. „Meglásd,
ha majd nem leszünk!...” - megszólítanak.
gyenge létemre így vagyok erős,
ki emlékszem, hogy több vagyok a soknál,
mert az őssejtig vagyok minden ős -
az Ős vagyok, mely sokasodni foszlik:
apám- s anyámmá válok boldogon,
s apám, anyám maga is ketté oszlik
s én lelkes Eggyé így szaporodom!
a sok nemzedék, mely egymásra tör.
A honfoglalók győznek velem holtan
s a meghódoltak kínja meggyötör.
Árpád és Zalán, Werbőczi és Dózsa -
török, tatár, tót, román kavarog
e szívben, mely e multnak már adósa
szelíd jövővel - mai magyarok!
harc, hogy a multat be kell vallani.
A Dunának, mely mult, jelen s jövendő,
egymást ölelik lágy hullámai.
A harcot, amelyet őseink vivtak,
békévé oldja az emlékezés
s rendezni végre közös dolgainkat,
ez a mi munkánk; és nem is kevés.
- Gimnazistaként találkoztam József Attila: A Dunánál című versével. Az egyik sora különösen megfogott: „Fecseg a felszín, hallgat a mély.” Évek múltán a Moby Dick együttes Játszik velem egy álom című dalában visszaköszönt ez a gondolatot, és beugrott a vers. Nem vagyok nagyon beszédes ember, a csendesebb típust képviselem. Szerintem sokszor érdemesebb, bölcsebb úgy élni, hogy elszámolunk háromig, míg megszólalunk. Aki így él, arra nyugodtabb élet vár. Én a sok beszéd helyett a gondolatiságot helyezem előtérbe. Nem azt mondom, hogy mindenki forduljon magába, de legyen megfontoltabb. Az új évben is igyekszem röviden, velősen, tartalmat közvetítve megnyilvánulni. Ezt is várom el mindenkitől. Abban bízom, hogy időben és energiában is hatékonyabbak lehetünk így a 2015-ös esztendőben.
Pál László rovata
