Miért szeretem...? - Horváth István

 

Kőhalmi Ildikó: Különbardo

a köztes létben az elme magára marad
démonaival olyan egyedül mint addig
soha talán születni volt ijesztő ennyire
a vágy és nem akarás határmezsgyéje
ez az ismeretlen átkelő amit magával
cipel csupán sárnehéz ragaszkodás és
páni félelem nincs semmi ami kisütné
az elszabadult áramokat a szívből hisz
szíve sincs se teste mi magzati pózba
gömbölyödne se keze mivel letörölné
a tehetetlenség óceánját de arca sincs
se könnyei nem maradt semmi nincs
fémíz a szájban elmerült két fél világ
között a luxus színeivel a felhordott
rétegek egyszerre úgy leomlottak róla
hogy saját örök létezését is kénytelen
kétségbe vonni most bolyong ahogy
benne bolyong a szenvedély de csak
folyik nem létező kezeket szorongat
mindennek ára meg határa mondták és
szóltak jó előre a megszabadulás felé
valamit kezdeni lehetne a tudással de
használható mantra kellene bármilyen
végső feloldódáshoz nem visz ösvény
aztán megint a félelem és a fájdalom

esszenciája újabb szinteken ömlik el a
kétségbeesés mindezt még ezen a
földön ebben az életben ahol már nem
lesz felelőssége ráncokért öregségért
ezentúl kizárólagos jogok nélkül se
üvegtéglából rakott tiltások merednek
áttetszik rajtuk a kísértés a vonzás ám
onnan üresség és lehet hogy így marad
talán hosszabb az örökké mint a most
de bolondok gyönyörűsége eljövendő
létezésekben hinni koldusként kapni
véletlen alkalmakon mik nem visznek
se előre se vissza úgy vannak mint az
illúziók értelmetlenül tépnek nélkülük
sincs és velük se tudni hová tart annyi
imátlan nappal a megszentelt földek
illatával rögönként jutva túl míg eljön
az igazi idő és az elme magára marad
démonaival a köztes létben go beyond

 

Kőhalmi Ildikó, miskolci költőnőt, 2012 decemberében ismerhettem meg, Sükösdön, egy irodalmi esten. Megismerkedésünk – mint annyi minden más is -, Faragó Nórának köszönhető.

Ildikóban – akit én csak Kavicsnak hívok -, egy csendes, szerény embert ismerhettem meg, és egy méltatlanul mellőzött költőt, pedig kevesen tudják, hogy Vincze Lilla dalszövegeinél is munkálkodott. Kavics által ismerhettem meg egy remek világot, remek művészekkel, többek között Pethes Máriát és Farkas Molnár Pétert is.

Nem mellékes, hogy azon az esten, menthetetlenül verseinek rabságába kerültem, s bár akkor még csak terveztük Paudits Zoltán költő, Hószárnyú pillangók princípiuma című estjét, már sejtettem, hogy a Genéziusz Színházzal, Kavicsnak is ajándékozunk egy verses előadást. A feladat nem volt könnyű, hajnalba nyúló beszélgetések, értelmezések után, végre, 2014. május 30-án bemutattuk az estjét, A teljesség imamalmai címmel.

Legkedvesebb versemként a Különbardo-t választottam, melyet az esten is mondok.

Pál László rovata