A hét verse

Miért szeretem...? - Kocsis István

2014. február 20.

Rovatunkban ezúttal Kocsis István nyugdíjas köztisztviselő meséli el, mi köti szívét az alábbi költeményhez.

Csokonai Vitéz Mihály: Szerelemdal a csikóbőrös kulacshoz

Drága kincsem, galambocskám,
Csikóbőrös kulacsocskám!
Érted halok, érted élek,
Száz leányért nem cseréllek.

Megvídító orcácskádat,
Csókra termett kerek szádat
Ha a számhoz szoríthatom,
Zsuzsiét nem csókolgatom.

Óh, hogy kótog a kebeled,
Melyben szívemet viseled!
Óh, milyen szép az ajakad
S arany láncra méltó nyakad!

Karcsú derekadon a váll
Halhéj nélkűl is szépen áll;
Nem úgy ám, mint a Mancié,
Vagy a majd megmondám kié.

Szép a hajad szép szála is,
Ha kis csikó hordozta is,
Nem akasztott ember haja,
Mint a Trézi rőt vuklija.

Édes a te danolásod,
Jérce-forma kotyogásod:
Kittykottyod innepi ének
Bús szívemnek, szegénykének.

Ha bánatim közlöm véled,
Egy szódra lelkem megéled;
Ha jókedvem csucsorodik,
Általad megszaporodik.

Mikor hideg szelek vagynak,
Elveszed mérgét a fagynak;
És mikor a hév nyár lankaszt,
Nékem te megfrissíted azt.

Óh, ha téged nem láthatlak,
Be óhajtlak, be siratlak!
S ha képed kezembe akad,
Szememből örömkönny fakad.

Téged hordozlak útamban,
Téged ölellek ágyamban;
És valahányszor felkelek,
Szerelmedről énekelek.

Együtt be sokszor feküdtünk,
Bár soha meg nem esküdtünk!
Az éjjel is, csak megintsem,
Együtt hálunk úgye, kincsem?

Óh, ha szívünk szerelmének
Kis zálogi születnének
S ott űlnének hosszú sorral
A kuckóban, tele borral!

Bárcsak a feleségemmel
Téged cserélhetnélek fel,
Hogy fiakat, leányokat
Szűlnél, apró kulacsokat:

Zsanám meg kulaccsá válna,
Borral mindég színig állna.
Az ő bőre úgyis csikó,
Beléférne négy-öt akó.

De jaj, engem ide-tova
Elvisz a Szent Mihály lova,
Szerelmed megemészt végre,
És te maradsz özvegységre.

Keserves sors! adjatok bort!
Lakjuk el előre a tort;
Ami menne más kutyába,
Jobb, megy a magunk torkába.

Akadtam még egy bankóra,
Kit szántam szemborítóra:
De vakságtól ki már nem fél,
Minek annak a szemfedél?

Kincsem, violám, rubintom!
Itt az utólsó forintom:
Érted adom ezt is, tubám!
Csak szádhoz érhessen a szám.

Óh, csókollak, óh, ölellek!
Míg moccanok, míg lehellek:
Tested tegyék hólttestemhez
És ezt az írást fejemhez:

"Útas, köszönj rám egy pint bort:
Itt látsz nyúgodni egy jámbort,
Kedves élete-párjával,
Csikóbőrös kulaccsával!"

- Már kisgyerekként megérintett a versek szeretete, noha egyszerű paraszti családból származom. Szüleim, őseim és a közeli rokonságom nem vitte többre a hat eleminél. Hosszú, sötét őszi és a téli estéken jó alkalom volt egy-egy névnap, disznótor, amikor összejöttek a testvérek, rokonok és poharazás közben nagyokat énekeltek. Jó ok volt ez az ivásra és a dalolásra, miként a latin mondás is erről szól. „Lorem impsum ad bibendum, et laubudunt.” Vagy miként a magyar ember mondja: - Mikor iszik a magyar ember? Hát örömébe, bánatába és egyébként… Kivétel nélkül mindenkinek nagyon jó énekhangja volt, szépen tudtak mulatni. Amikor kicsit megpihentek a nótázással, akkor azon vetélkedtek, hogy ki tud több verset mondani. Természetesen a népi ihletésű versek voltak a népszerűek. Egyik nagybátyámnak Csokonai-Vitéz Mihály: Szerelemdal a csikóbőrös kulacshoz című vers volt a kedvence. Gyerekként csodáltam, hogy ilyen hosszú verset hogy tudott megtanulni. Ezzel a költeménnyel szeretnék tisztelegni őseim előtt, emléket állítani nekik. A tisztelgésen túl megérintett ennek a versnek a humora, és ahogy Csokonai-Vitéz Mihály ebben a versben a bor szeretetéről ír. Sugárzik belőle a népies, vérbő életöröm, ami talán engem is jellemez.

Örülök, hogy ilyen építő környezetben nőhettem fel. Édesanyám rendszeresen járt könyvtárba, és hosszú évtizedekig kéthetenként hordta a kikölcsönzött olvasnivalót. Engem is korán beíratott. Még akkor, amikor még olvasni se tudtam. Régen fontos volt a tudás, a versek szeretete.

A másik aktualitása a versválasztásomnak a költő iránti tisztelet és megemlékezés. Csokonai többször járt Halason legációba a Húsvét előtti nagyböjt idején, amikor itt misézett. (A református templom oldalán ezt emléktábla is megörökíti.) Egyik ilyen alkalommal, amikor a városatyák meghívták ebédre, akkor az étel elfogyasztása után a tányér alján lévő KHV (t.i. Kun Halas Város) betűkre bökve odaszólt a polgármesternek: Ugye ez azt jelenti, hogy Kevés Hús Volt?

Sajnos többször már nem jöhetett Halasra, mert fiatalon, 32 éves korában rövid, de igen tartalmas élete után 1805. január 28-én Debrecenben elragadta a halál.

Pál László rovata